Külföld
Lavrov: Nem csökkenti a feszültséget a kijevi fegyvernyugvás
Minden harci tevékenységet leállítottak az ország keleti részén
Az orosz külügyminiszter a RIA Novosztyi orosz hírszolgálatnak nyilatkozott. Kifejtette, még nem tűzték ki azoknak a tárgyalásoknak a határidejét, amelyeknek követniük kellene az ukrán hatóságok által meghirdetett, a "csend napjának" nevezett egyoldalú tűzszünetet.
"Teljesen nyilvánvaló, hogy messze járunk még ettől a céltól" - tette hozzá.
Mind az ukrán hadsereg, mind a felkelők megsértették a szeptember 5-én megszületett fegyverszünetet. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) égisze alatt folyó tárgyalásoknak pedig az lenne a céljuk, hogy további intézkedésekkel - mint a nehézfegyverek visszavonása a frontvonalról - megszilárdítsák a fegyvernyugvást.
Kijev és a Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy fegyverekkel és katonákkal segíti az oroszbarát felkelőket Kelet-Ukrajnában, amit Moszkva rendszeresen cáfol.
"Az elkövetkező napokban tervek szerint összeül az összekötő csoport, és ezen a katonai szakértők által elkészített, a gyakorlati teendőket tartalmazó tervet vitatják meg azzal a céllal, hogy véglegesítsék a tűzszünetet" - hangoztatta Lavrov.
A tárgyalások helyszíneként a fehérorosz főváros, Minszk szolgálna, ahol a szeptember 5-i fegyverszünetről is megállapodtak. Kijev már kedden szeretett volna tárgyalni, míg a szakadárok azt mondták, hogy több időre lenne szükségük, és tárgyaljanak pénteken.
Lavrov az interjúban arra is figyelmeztetett, hogy végső soron Oroszország kénytelen lesz "megfelelő lépéseket" tenni azon amerikai tervek ellen, amelyek célja egy rakétavédelmi rendszer megteremtése lenne Európában. Moszkva régóta azt állítja, hogy szerinte egy ilyen rendszernek az orosz rakéták lennének a célpontjai.
Az eredetileg egy esetleges iráni rakétacsapás elhárítására kialakítandó rakétarendszer tervezetét 2008-ban fogadták el. Lengyelországba tíz darab nagy hatótávolságú elfogó rakéta, Csehországba pedig egy radarberendezés telepítését tervezték. 2009 szeptemberében Barack Obama amerikai elnök kormánya azonban lemondott az elődje, George Bush idején kidolgozott rakétapajzs tervéről, egyúttal új európai rakétavédelmi terv kialakítására adott utasítást, mivel úgy vélte, hogy Irán a vártnál kisebb fenyegetést jelent az európai kontinens számára.
Kijev egyoldalú tűzszünetet hirdetett

Forrás: MTI