Külföld
Lavrov: A tárgyalások csodásnak bizonyultak
Iránról, Szíriáról és Ukrajnáról is beszélt John Kerry Vlagyimir Putyinnal

Egy kosár krasznodari paradicsom, egy kosár jóféle krumpli és egy második világháborús győzelmet ünneplő póló, amely az amerikai és szovjet katonák Elbánál való első találkozóját ábrázolja – John Kerry ennyivel egész biztosan „beljebb van” tegnapi szocsi tárgyalásai után. Az amerikai külügyminiszter ajándéklistájáról, illetve a cserébe orosz kollégájának adott aktatáskáról tegnap többet lehetett megtudni, mint hogy mi történt a megbeszéléseken. Pedig John Kerry és Szergej Lavrov több mint négy órát tárgyalt, majd az amerikai külügyminiszter Vlagyimir Putyinnal is órákon keresztül beszélt.
Milyenek voltak a tárgyalások?
„Csodásak” – felelt szűkszavúan, ám látványosan mosolyogva Lavrov. Kerry hasonlóképpen jó hangulatúnak és őszintének értékelte az eszmecseréket.
Miről tárgyaltak? Irán, Jemen, Szíria és természetesen Ukrajna biztosan a napirenden volt. A két külügyminiszter abban egyetértett, hogy a válság békés megoldásának nincs alternatívája, illetve a minszki megállapodások betartásának fontosságát is mindkét fél hangsúlyozta. A szankcióháború nem szerepelt a napirenden, csak gyanítható, hogy erről is szó esett. Mire jutottak a megbeszéléseken? Nos, ez az, amiről tegnap lapzártánkig semmi sem derült ki.
Az adott helyzetben nyugodtan használható az a diplomáciai bonmot, miszerint a tárgyalásoknál talán fontosabb volt maga a megbeszélések ténye. John Kerry természetesen találkozott az elmúlt két évben az orosz vezetőkkel, „otthonukban” azonban az ukrajnai események eszkalálódása óta nem járt. Egyelőre persze kár lenne nagy összeborulásról beszélni, azonban üzenetértékű, hogy Kerry nyilvánosan nem kommentálta a Nyemcov-jelentést. A február végén meggyilkolt orosz politikus egykori „elvtársai” által „véletlenül” épp tegnap nyilvánosságra hozott csomagjában az szerepel, hogy Borisz Nyemcov tavaly augusztusban figyelmeztetett: orosz katonákat küldhetnek harcolni Délkelet-Ukrajnába.
A 64 oldalas jelentés egyebek között rámutat arra, hogy idén januárban hetven orosz katona halt meg Debalcevénél. A „szakértői anyag” készítői között a liberális RPR-Parnasz párt politikusai és újságírók mellett egy közgazdász és egy volt orosz miniszterelnök-helyettes is szerepel.