Külföld

Lampedusa polgármestere kapta az Unesco-békedíjat

A sziget első embere "mély emberséggel és elkötelezettséggel lépett fel a menekültválság megoldásáért"

Giusi Nicolini, a dél-olaszországi Lampedusa szigetének polgármestere kapta az idén az Unesco által odaítélt Félix Houphouët-Boigny Békedíjat, amelynek másik díjazottja az Sos Méditerranée a Földközi-tengeren migránsokat mentő nem kormányzati szervezet. 

Az Unesco szerint Giusi Nicolini 2012-es polgármesteri megválasztása óta mély emberséggel és elkötelezettséggel  lépett fel a menekültválság megoldásáért,  különös tekintettel arra, hogy a válság ezreket sodort Lampedusa és Olaszország partjaira. . 

Negyven százalékkal több migráns érkezett az idén Olaszországba, mint tavaly
Valamivel több mint 35 ezer ember érkezett már az év elejétől Olaszországba, majdnem negyven százalékkal többen, mint a tavalyi év  hasonló időszakában - közölte az olasz belügyminisztérium szerdán.
Január elseje és április 18-a között 35 244 bevándorló érkezett Itáliába. Ez 39,39 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban. Több mint kilencven százalékuk Líbiából kelt útra és a dél-olaszországi partokra érkezett meg.
A férfiak és nők mellett több mint 3,5 ezer felnőtt kíséret nélküli kis- és fiatalkorú érkezett.
A legtöbb migráns Bangladeshből, Nigériából, Gambiából, Elefántcsonpartról és Gambiából származik. Ez az első alkalom, hogy a legnépesebb csoport nem afrikai országból, hanerm az ázsiai Bangladeshből érkezett.
Olaszországban jelenleg több mint 177 ezer migránst látnak el közöttük menedékkérők és illegális bevándorlók is vannak. A legtöbbet közülük az olaszországi Lombardia, Campania, Piemonte, Lazio tartomány és Szicília fogadja be.
2015 óta valamivel kevesebb mint ötezer menedékkérőt helyeztek át Olaszországból más EU-tagállamokba a Brüsszel által ígért mintegy 40 ezerből.
Az olasz parlament április 12-én fogadta el az új migrációs rendszert, amelynek értelmében szigorítják és felgyorsítják a menedékkérelmek elbírálását és az illegális bevándorlók kiutasítását. 

 

A sziget polgármestere az olasz közrádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy a díjat azoknak dedikálja, akiknek nem sikerült átkelniük a tengeren, valamint Gabriele Del Grande olasz újságíró-bloggernek, aki elsőként jegyezte fel egy internetes honlapon a Földközi-tengerbe veszetteket. Gabriele Del Grandét jelenleg Törökországban tartják fogva engedély nélküli tudósítás miatt.  
Paolo Gentiloni miniszterelnök Twitter-fiókján gratulált Giusi Nicolininek. Az olasz kormányfő szerint a díj bizonyítja, hogy Lampedusa polgármestere a "helyes oldalon áll". 

Az Afrika és Olaszország közötti migráció útvonalán Európa legdélibb kapujának tartott Lampedusa szigete évtizedek óta a migránsok első állomásának számít, ahol több tízezren haladtak át. Lampedusa vizein 1988 óta harmincezren vesztették életüket. A szigeten korábban bevándorlótábor, jelenleg regisztrációs központ (hot spot) működik. Ferenc pápa első látogatása is Lampedusára vezetett 2013 júniusában. Nem sokkal később - 2013 októberében - 366 ember fulladt a tengerbe egy Lampedusánál felborult hajóról. 

Szicília szigetén van  az Sos Méditerranée nem kormányzati szervezet dél-európai központja.  A 2015-ben Németországban alapított szervezet tavaly óta több mint 13 ezer embert mentett meg  a Földközi-tenger nyugati medencéjében. A szervezet ellen a szicíliai ügyészség vizsgálatot indított tevékenységének, illetve finanszírozásának átvilágítására: az Sos Méditerranée márciusban sajtótájékoztatón utasította el a vádakat, miszerint mentési munkájával az embercsempészeknek kedvezne. A szervezet hangsúlyozta, hogy forrásai magánadományokból származnak. 

A Félix Houphouët-Boigny Békedíjban olyan személyek, magán- és köztestületek részesülnek, akik sokat tettek a béke elősegítéséért, védelméért és megőrzéséért. Az Unesco-békedíjának nevezett elismerésben  részesült 1989 óta többek között Nelson Mandela, Simon Peresz, Jasszer Arafat és Francois Hollande is.