Külföld

Különleges intézkedések Párizsban

A fővárosban mindenütt katonák, rendőrök egy héttel a merényletek után

Az emberi jogokat tiszteletben tartó, különleges intézkedések bevezetését ígérte a terrorfenyegettség miatt a közbiztonság megerősítésére kedden Manuel Valls francia miniszterelnök a francia nemzetgyűlésben tartott beszédében.

A három nap alatt 17 áldozatot követelő párizsi terrortámadásokra utalva a kormányfő kiemelte: "Különleges helyzetre különleges válaszokat kell adni. De ugyanazzal a hévvel azt is kimondom: soha nem lesznek olyan különleges intézkedések, amelyek felfüggesztik az értékek és a jog elvét".

A miniszterelnök ezzel elutasította egy, az amerikai "hazafias törvényhez" (Patriot Act) hasonló csomag bevezetését, amely a hatóságoknak a jelenleginél sokkal szélesebb jogkört biztosítana a terroristák ellenőrzésére.

Kedden Strasbourgban az Európai Parlamentben mutatta be a Nemzeti Front a párizsi terrortámadásokat követően kidolgozott javaslatait. Marine LePen felülvizsgálná a schengeni határokat.

Merkel: küzdeni kell a kirekesztés és az erőszak ellen

Németországban nincs helye az idegengyűlöletnek, a rasszizmusnak és a szélsőségességnek - hangsúlyozta Angela Merkel az európai kulturális és politikai kapcsolatok erősítésén munkálkodó Német Társaság nevű közhasznú egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen. A lakosság bármely csoportjának kirekesztése a vallása vagy a származása miatt "méltatlan szabadságpárti (freiheitlich) berendezkedésű államunkhoz, nem egyeztethető össze az alaptörvényben garantált értékekkel és emberileg megvetendő" - idézték a hivatalos kormányzati portálon a kancellár beszédét.


Elítélte a párizsi merénylőket mentoruk

Elítélte a múlt heti párizsi terrortámadásokat a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen 12 áldozatot követelő merényletet elkövető Kouachi testvérek egykori mentora és barátja. „Elítélem, ami történt" – mondta a férfi az I-télé hírtelevíziónak adott interjúban. "Szeretném ezt az üzenetet mindenkihez eljuttatni: az iszlám elítéli, ami történt. Az újságírók, a rendőrök és a zsidó közösség tagjainak gyáva és szörnyű meggyilkolását. Ilyet nem lehet az iszlám nevében tenni. Ez a legszörnyűbb bűntett, amit egy muzulmán elkövethet" – mondta a férfi.