Külföld
Kulcsszerep Kína új politikájában
Hsziao Csien nagykövet a Lakiteleki Népfőiskolán egyfajta új selyemútról beszélt, hazánkat regionális központnak nevezte
Lezsák Sándor és Hsziao Csien Spányi Antal székesfehérvári püspökkel Lakiteleken (Fotó: Horváth Péter Gyula)
2 perces interjú: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke
– Az orosz mellett jövő nyáron kínai műfordítótábor is lesz a Lakiteleki Népfőiskolán. Ez gesztus Kínának, vagy több ennél?
– Sokat beszélünk a gazdasági együttműködésről, a kölcsönös üzleti haszonról. Ez fontos, de ehhez elengedhetetlen, hogy jobban megértsük és megismerjük egymást. A kultúra a népi diplomácia alapja, ami nélkül nem lehet teljes a két ország, a két nép viszonya. A műfordítótábornak ezért szentelünk kiemelt figyelmet. A nagykövetség támogatni fogja a programot, amely újabb híd a két nép között.
– Van ennek kézzelfogható haszna?
– Mindenképpen, hiszen a fiatalok segíthetik a magyar vállalatok kínai megjelenését éppúgy, mint ahogy lehetőséghez jutnak a nálunk megjelenő keleti vállalkozásoknál. Nem idegenként kerülnek össze egymással, ismerni fogják egymás kultúráját.
– Lakitelek ezzel felkerült a „kínai térképre”?
– Mindez nem csak a népfőiskola számára fontos. A kínai nagykövet látogatása előremozdítja a régiók közötti együttműködést is. Hiszen nem csak „nagyban” kell gondolkodni. Kína egy-egy tartománya magyarországnyi területtel, gazdasági erővel rendelkezik. Ha köztük és a magyar megyék, a magyar kis- és középvállalkozók között is megteremtjük az együttműködést, ez gazdasági válságokat túlélő szoros kapcsot jelenthet.
2 perces interjú: Hsziao Csien Kína budapesti nagykövete
– Előszeretettel használunk nagy szavakat, de a valóságban milyen most a magyar–kínai viszony?
– A két ország hatvanöt éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, voltak jobb és rosszabb időszakok, most azonban „csúcsra jár” a két ország kapcsolata. A Bank of China, a Huawei is regionális központot létesített Magyarországon. Virágoznak a kulturális kapcsolatok is, a mostani három Konfucius-intézet után most nyílik a negyedik. Természetesen van még hova fejlődni, képletesen szólva egy tízes skálán most már átléptük a meghatározó ötös számot, a közeljövőben még legalább két ponttal javítunk.
– Miért jönnek a kínai cégek Magyarországra? A Kínában legendás „kék Duna” nem csak nálunk folyik…
– Magyarország földrajzi helyzete meghatározó. Önmagában azonban ez nem lenne elegendő. A magyar munkaerő szakképzettsége és nyitottsága, a kormányzat pozitív hozzáállása nélkül ez kevés lenne. Így azonban Magyarország a kínai külpolitikai stratégia legfontosabb pillére Közép- és Kelet-Európában.
– Először járt a Lakiteleki Népfőiskolán, hogy tetszett?
– A természeti környezet és a komplexum lenyűgözően egészíti ki egymást, jó lehet itt tanulni. Számunkra nagyon fontos, hogy ennyi fiatal érdeklődik Kína iránt. Ez biztos alapja kapcsolataink további fejlődésének.