Külföld
Közel-keleti vérengzés: Szemet szemért, fogat fogért + VIDEÓ
Világpanoráma: Szaniszló Ferenc műsora
Miközben a magyarságra az örökös bűnbak szerepét kényszerítették hazaárulók, akik más hazáját bocsátják áruba a Közel-Keleten az izraeli nácionisták gondtalanul gyilkolhatják a palesztin őslakosságot. Akadálytalanul, fasiszta módra ölhetik halomra a védtelen, szerencsétlen embereket. Pedig minden egy halottal, sebesülttel, kisemmizettel el kell majd számolni. Itt a Földön a szemet szemért, fogat fogért ószövetségi bosszúelv alapján vagy pedig a végítéletkor. Gáza óriási koncentrációs tábor, Auschwitz sokszorosa – ezt józan, népüket féltő bölcs izraeliták mondják. És Gázának még gáza is van – ezt pedig szakértők mondják.
Ma Izrael nem arab, nem palesztin lakosságának –hivatalos felmérés szerint – jóval kevesebb, mint 10 százaléka csak istenhívő, vagyis a döntő többség zsidónak vallva magát nem hisz a Gondviselésben, Urában. Csak abban, hogy ő a választott, aki bármit megtehet bárkivel, aki előre felmentést kap. Azonban nem elég, hogy az izraeli nem arab, nem palesztin lakosságnak csak a töredéke hívő, istenfélő zsidó. A bevándorolt, betelepített zsidó lakosságnak vér és származás szerint sémi eredetű, szemita. A többség kelet-európai, keleti nem sémi, nem szemita. Őket vérségi, származási kötelék nem fűzi az őshazához.
Akárhogy is alakul a helyzet keleten, az Európai Uniónak mindenképpen rendeznie kell majd a több mint 10 milliós ukrajnai orosz kisebbség helyzetét. Az Unió tagállamainak közel fele kisebb lakossággal rendelkezik, mint ahány orosz él Ukrajnában. Az ukrajnai orosz kisebbségnél kisebb lélekszámú hazánk, Bulgária, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Svédország, Dánia, Belgium, Írország. Az ukrajnai oroszság ma Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége.
