Külföld

Kövér László: A V4-nek részt kell vennie az európai jövő alakításában

A házelnök szerint az EU válságából következik, hogy valaminek változnia kell

A visegrádi országoknak (V4) kellő bizalommal kell részt venniük abban a vitában, amely az Európai Unió jövőjéről szól - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a lengyel szejmben (alsóház), azon a közös sajtóértekezleten, amelyet a Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországból álló országcsoport parlamenti elnökeinek találkozója után tartottak.

Takács Szabolcs: Az unió csak akkor lehet versenyképes, ha a tagjai is azok
Az Európai Unió akkor lesz versenyképes, ha a tagállamok gazdasága is versenyképes, ezért Magyarország a gazdasági ügyeket versenyképességi szempontból vizsgálja, és fellépést sürget az ellen, hogy olyan döntések szülessenek tagállami vagy uniós szinten, amelyek a versenyképességet aláássák és gyengítik - jelentette ki Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszteri EU-tanács keddi ülését követően Brüsszelben. Takács Szabolcs kifejtette, hogy az európai versenyképesség minden tagállamban pozitív értéket mutatva javul, ennek ellenére azokra az uniós stratégiákra kell összpontosítani, amelyek a tagállamok gazdasági növekedését fenn tudják tartani és továbbra is emelkedő pályán tudják tartani a versenyképességet. Ilyen terület a digitalizáció és az iparosítás, amelyek erősítik az integrációt és gazdasági növekedést produkálnak az európai polgárok érdekeit szolgálva. Az államtitkár hangsúlyozta: fel kell lépni mindenfajta protekcionista intézkedés ellen, a bérelőnyt pedig nem lehet szociális dömpingnek tekinteni, mivel a szabad verseny velejárójaként növeli a versenyképességet. Magyarország ezért azt várja az Európai Bizottságról, hogy állásfoglalásakor ne egy ország csoport érdekeit nézze, hanem az egész unió működését és az uniós jog érvényesülését. Takács Szabolcs aláhúzta, Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy egyes multinacionális vállalatok eltérő minőségű árut kínálnak más-más országokban. Véleménye szerint az uniós egységes belső piacon tevékenykedő cégeknek nem szabad kettős mércét alkalmazniuk, nem téveszthetik meg a fogyasztókat. Élelmiszerbiztonsági és élelmiszerminőségi szempontból sem érezheti magát másodrendű állampolgárnak egyetlen uniós polgár sem - hangsúlyozta. Amennyiben ehhez uniós szabályozás szükséges, akkor Magyarország támogatja az ilyen szabályozás létrejöttét - tette hozzá. A tagországok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóját előkészítő ülés részleteit ismertetve Takács Szabolcs elmondta, kezd beérni az a régóta hangoztatott magyar álláspont, amely a migráció külső dimenzióira helyezi a hangsúlyt annak érdekében, hogy jobban lehessen ellenőrizni a migrációs folyamatot. Ezzel kapcsolatban az Európai Uniónak olyan intézkedéscsomagot kell elfogadnia, amely életképes és alkalmas arra, hogy csökkentse a migrációs nyomást. Meg kell erősíteni az együttműködést a migráció tekintetében kibocsátó és tranzitországokkal, határellenőrzést kell bevezetni az unió külső határain a biztonság növelése érdekében. Ennek fontos eleme a Törökországgal kötött migrációs megállapodás teljes körű betartása is, amely jelentősen csökkenti a migrációs nyomást a nyugat-balkáni útvonalon - emelte ki Takács Szabolcs. A migráció kérdésével összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugat-balkáni térség jövője egész Európa biztonsága szempontjából fontos kérdés. Kijelentette, hogy a régió történelmi távlatú politikai feszültségeit kizárólag az Európai Unió tudja tompítani. Világos üzenetet kell küldeni a térség államainak és lakóinak arra vonatkozóan, hogy ők is szereplői és részei a közös európai jövőnek - vélekedett az államtitkár.

Kövér László elmondta, hogy júliustól Magyarország veszi át Lengyelországtól a V4 soros elnökségét, s a varsói találkozón ismertette az egyéves munka agendáját.

A V4 tagországai "sokfajta hasonlósággal és eltéréssel" rendelkeznek - emelte ki, rámutatva egyebek között arra, hogy az itt kormányzó pártok különféle európai pártcsaládokhoz tartoznak. "A történelmi adottságokból is adódóan, gazdasági és társadalmi értelemben mégis sokkal több a hasonlóság, az összekötő érdek, mint az, ami esetleg elválaszt bennünket" - értékelte az Országgyűlés elnöke.

"A V4-ek együttműködését nemcsak akkor látjuk életképesnek és hasznosnak, amikor közösen valamilyen bajt kell elhárítani" - jelentette ki Kövér, rámutatva "a migrációs kérdés rossz európai kezelésekor", a kötelező uniós menekültelosztási kvóták elutasításakor tanúsított közös álláspontra.

A V4-ek "az építkezésben" is képesek hozzájárulni az Európai Unió (EU) jövőjéhez - folytatta. Rámutatott: az EU gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő térségéről van szó. Emellett - mint fogalmazott - a tagországok betartják az EU szabályait, nemcsak akkor, amikor határvédelemről van szó, de a költségvetési, államháztartási fegyelem szempontjából is.

Az EU válságából az a szükségszerű következtetés vonható le, hogy valaminek változnia kell a szervezet működésében - szögezte le a magyar házelnök, hozzátéve: kérdés az, hogy a V4-ek ehhez a folyamathoz hogyan tudnak hozzájárulni. A parlamenti elnökök egyetértettek abban, hogy az EU összes intézményének - különösen az Európai Bizottságnak - be kell tartania a rá vonatkozó szabályokat - mondta Kövér László.

Azt, hogy a V4-ek hasonlóképpen vélekednek az EU-ról, Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke is hangsúlyozta, mondván, hogy a négy ország a nemzetállamok erős közösségében látja az EU jövőjét.

"A V4 évek óta nagyon jó példát jelent, szinte mágnesként vonzza magára más országok figyelmét, nem csak a szomszédainkét" - vélekedett Kuchcinski. A V4-ek ezért többszintű együttműködésről gondolkodnak a jövőben - tette hozzá.

E szintek közül a parlamenti együttműködést emelte ki, illetve az EU ügyeivel foglalkozó parlamenti bizottságok tapasztalatcseréjét. Lengyelország számára példamutatónak nevezte a cseh és a magyar EU-ügyi bizottság működését. Fontosnak minősítette a V4-ek közös információs politikájának alakítását is.

Stanislaw Karczewski lengyel szenátusi elnök elmondta: a V4 parlamenti elnökei azt akarják, hogy "a stabil V4 az EU helyzetét is stabilizálja". Hasonlóképpen vélekedett Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke, aki szerint a V4-eket összekötő történelem képes az EU-t is felélénkíteni, az ott zajló folyamatokat "egészségessé tenni".

Jan Hamácek, a cseh képviselőház elnöke elmondta: napirenden szerepelt a Brexit (az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból) is. "El kell gondolkodnunk, mi lesz jó állampolgáraink számára, tárgyalnunk kell a britekkel a további együttműködésről" - szögezte le Hamácek.