Külföld
Kínai hitelből fejlődik a régió
Aláírják a Budapest–Belgrád vonal szerződését
Akár már 2017-ig megépülhet a Budapest és Belgrád közötti kétpályás vasútvonal, miután a Belgrádban tartott harmadik Közép- és Kelet-Európa (KKE)–Kína csúcstalálkozón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Hszü Sao-si kínai fejlesztési miniszter megállapodott a részletekről. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök és Jang Csuan-tang kínai közlekedési miniszter szintén tárgyalt az ügyben tegnap. A tervek szerint ma írják alá a magyar, a szerb és a kínai kormány képviselői a szándéknyilatkozatot, s azután a három ország vasúttársaságai elkészítik a kivitelezés menetrendjét, valamint elkészül a kínai finanszírozási ajánlat is - közölte a távirati iroda.
A beruházás kínai hitel segítségével valósul meg, a távol-keleti ország hárommilliárd dolláros alapot hoz létre a kelet-közép-európai infrastrukturális fejlesztésekre. A kétvágányú pályán a vonatok a 374 kilométeres távolságot a jelenlegi nyolc óra helyett három és fél–négy óra alatt tehetik meg, akár kétszáz kilométeres sebességgel haladhatnak. Egy negyven kilométeres szerbiai szakaszt már modernizáltak, így 334 kilométer hosszan kell a vasútvonalat kétvágányúvá tenni, villamosítani és alkalmassá tenni a magas végsebességű közlekedésre.
A Belgrád–Budapest vasútvonal korszerűsítéséről Kína, Magyarország és Szerbia tavaly novemberben állapodott meg a Bukarestben megrendezett KKE–Kína-csúcstalálkozón.
A beruházás révén Magyarország stratégiai szerepbe kerülhet a Kínából származó áruk Nyugat-Európába juttatásában, a görögországi pireuszi kikötőt ugyanis már kínaiak üzemeltetik – nyilatkozta a tavalyi megegyezést követően Szijjártó Péter. A magyarországi szakasz finanszírozásáról a Magyar Fejlesztési Bank egyeztet, az előzetes becslések szerint a beruházás költsége 2,89 milliárd dollár lesz. A szakmai kivitelezési tárgyalásokért a MÁV felel, szem előtt tartva, hogy az új vasútvonalon gyors nemzetközi személy-, illetve teherforgalmat lehessen bonyolítani, valamint előrelépést jelentsen a hazai és a budapesti elővárosi forgalomban.