Külföld

Kína továbbra sem tér le a fokozatos fejlődés és a reformok útjáról

Felgyorsítaná Peking a nyitott gazdaság építését

„Ha Kína és az Egyesült Államok jól együttműködik, a globális stabilitás alapkövévé válhat” - jelentette ki Hszi Csin-ping a kínai elnök, aki a kölcsönösen előnyös együttműködés további javításáról is beszélt az Egyesült Államokban.

Hazája vezetőjeként először látogatott az Egyesült Államokba Hszi Csin-ping, aki mintegy nyolcszáz amerikai és kínai politikus, valamint üzletember előtt mondott beszédet Seattle-ben. Az egyesült államokbeli vizitjének első állomásán a kínai elnök négy pontban foglalta össze azt, hogy elképzelései szerint miképpen lehetne továbbfejleszteni Kína és az Egyesült Államok kapcsolatait. Szerinte a jó viszony kialakításához szükségszerű, hogy a két ország helyesen értelmezze egymás stratégiai szándékait, emellett tovább kell javítani a már meglévő területeken létrejött, kölcsönösen előnyös együttműködéseket, helyesen és hatékonyan kell keresni megoldásokat a nézeteltérések rendezésére, és elő kell segíteni a cserekapcsolatokat a kínaiak és amerikaiak között. A kínai elnök elmondta, országa hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal a kiberbűnözés elleni harcban, továbbá biztosította az amerikaiakat afelől, hogy a kínai kormányt soha és semmi szín alatt nem fogják bevonni semmilyen kereskedelmi kémkedésbe.

A kínai elnök kijelentette, hogy országa továbbra sem tér le a reformok útjáról, és elsődleges feladatának tekinti a fokozatos fejlődést. Mint mondta, a kínai gazdaság a jövőben is stabil fejlődést fog mutatni, és gyorsan fejlődik. Kína nem akarja leértékelni nemzeti pénzeszközét, hogy serkentse az exportot, és a reformok megvalósításakor arra fog törekedni, hogy a jüan árfolyamát a piaci kereslet és kínálat határozza meg – hangsúlyozta a kínai elnök.

Hszi Csin-ping beszélt továbbá arról, hogy Kína a jövőben felgyorsítja a nyitott gazdaság építését, nem részesíti hátrányos bánásmódban a külföldi üzleti vállalkozásokat, és erőfeszítéseket tesz az emberi jogok jobb érvényesítése érdekében.