Külföld
Kína latin-amerikai befolyása
Nyugat- és dollárellenes világrend a láthatáron

Hszi Csin ping mögött Simon Bolivár figyelő tekintete (Fotó: Reuters/Jorge Silva)
Előbb Argentínában állapodott meg kollégájával, Cristina Fernandez de Kirchnerrel egy 11 milliárd dollár értékű devizacseréről – Buenos Aires a 2001-es pénzügyi összeomlás óta ki van zárva a tőkepiacokról, így ez efféle segítség is sokat jelent –, hétfőn pedig Venezuelában tett látogatást Nicolas Maduro államfőnél.
A két vezető „átfogó stratégiai partnerségről” állapodott meg, amelynek legfontosabb eleme, hogy Kína a végtelen nyersanyagéhségét ezentúl nagyobb részben enyhítené a latin-amerikai ország – sokak által a világ legnagyobbnak vélt – olajforrásaiból: Peking a jelenlegi napi 640 ezer hordós importját egymillióra szeretné emelni, ami a jelenlegi venezuelai kitermelés egyharmada. Hszi tegnap Kubában fejezte be térségbeli körútját, Havanna és Peking hagyományosan baráti viszonya jegyében.
A már említett BRICS-pénzintézetek megalapítása kapcsán a CNN neves újságírója, Fareed Zakaria rámutat: nem csoda, hogy a fejlődő államok kezükbe vették a saját sorsukat, hiszen – amint erre az Economist brit gazdasági hetilap is figyelmeztet – az európai vezetésű IMF-ben és az amerikai dominanciájú Világbankban az 1,3 milliárd lakosú Kínának kisebb szava van, mint az alig harmincmilliós Benelux államoknak. A föld lakosságának negyven százalékát, a világ GDP-jének egyötödét és a világkereskedelem 17 százalékát produkáló BRICS-nek hosszú ideje nem sikerül „helyet szorítani az asztalnál”, amelyről elsősorban az európai országok és az ellenzéki (republikánus) irányítású washingtoni kongresszus tehet. Zakaria új – Nyugat- és dollárellenes – világrendről beszél, az ellen-IMF megalapítását pedig ébresztőjelnek nevezi, illetve az lehetne, ha nem a republikánusoknak szólna.