Külföld

Kialakult a mezőny: Clinton hivatalosan is Trump ellenfele lett

Árthat a következő elnöknek a kiélezett kampány

Hillary Clinton volt külügyminiszter hivatalosan is az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje lett, miután a philadelphiai pártkonvenció csütörtöki zárónapján bejelentette, hogy elfogadja a jelölését.

Clinton 20160730
Hillary Clinton szerint csak ő győzheti le az Iszlám Államot (Fotó: Reuters - Lucas Jackson)

„Alázattal, eltökéltséggel és Amerika jövőjébe vetett határtalan bizalommal fogadom el jelölésemet az elnökválasztásra” – jelentette ki Hillary Clinton csütörtökön, miután elfogadta az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának felkérését az elnökjelöltségre.

A politikus elsőként pártbéli volt vetélytársának, Bernie Sanders vermonti szenátornak gratulált, és megköszönte neki, hogy az előválasztási kampányban a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmet helyezte a középpontba, majd a Sanders-támogatók nagy lélekszámú táborának címezve közölte: meghallotta a hangjukat. „A ti ügyetek a mi ügyünk is” - nyomatékosította. A beszédben később azt ígérte: együttműködik Sandersszal az ország érdekében.

Előzetesen olyan hírek terjedtek el, hogy Sanders hívei valamilyen akcióra készülnek a csarnokban. Egy ideig csendben voltak, de később különböző jelszavak skandálásába fogtak, amit viszont Clinton hívei túlharsogtak. A demokrata párti elnökjelölt már beszéde elején viszonylag sok szót szentelt republikánus párti vetélytársa jellemzésére. „Donald Trump azt akarja, hogy féljünk a jövőtől és egymástól, de nem félünk” - mondta. Óva intette az amerikaiakat attól, hogy olyan embernek higgyenek, aki azt állítja, egyedül ő képes rendbe tenni a dolgokat. „Mi nem építünk falakat, munkahelyeket adó gazdaságot viszont igen, és millióknak adunk majd állampolgárságot. Nem tiltunk be vallást, és együttműködünk szövetségeseinkkel” – mondta Hillary Clinton. Kijelentette, hogy „az amerikai nép a világ legdinamikusabb és legdiverzifikáltabb népe”. A volt külügyminiszter tapasztalt vezetőnek mondta magát, ellenfelét viszont tapasztalatlannak. „Képzeljék csak el őt az ovális irodában, válsághelyzetben!” – mondta. Szerinte a Twitter-üzenetekkel politizáló Trumpra nem lehet rábízni a nukleáris fegyvereket. Kijelentette, hogy - éppen külügyminiszteri tapasztalatai alapján - ő maga viszont képes lesz érdemben felvenni a harcot az Iszlám Állam terrorszervezettel.

Hillary Clinton összességében optimista képet festett Amerikáról, és sok mindent ígért általánosságban: munkahelyeket, gazdasági fellendülést, ingyenes felsőoktatást, a Wall Street és a nagyvállalatok nagyobb tehervállalását, vagyis megadóztatását.

Egyes elemzők szerint az amerikai elnökválasztási kampány kiélezettsége, féktelensége és durva hangneme azt eredményezheti, hogy végül akárki is kerekedik felül, a lakosság számottevő része nem lesz hajlandó elfogadni a végeredményt, ez pedig jelentősen meggyengíti majd az új elnököt – írta legfrissebb elemzésében az AP amerikai hírügynökség. w
<br /