Külföld
Kezdődik Obama történelmi látogatása Kubában
Az amerikai elnök két napot tölt az országban
Az Egyesült Államok elnöke helyi idő szerint vasárnap este érkezik Kubába, feleségével Michelle Obamával, két kislányával és anyósával együtt. A kíséret tagja lesz több kormánytag, tucatnyi demokrata párti és republikánus kongresszusi képviselő, üzletemberek és vállalkozók csapata és jó néhány kubai-amerikai polgár is.
Obama 1959, a kubai-amerikai diplomáciai kapcsolatoknak a kubai forradalom győzelme után történt megszakítása óta az első amerikai elnök, aki a kommunista szigetországba látogat. Az elnököt vasárnap a havannai óvárosban álló katedrálisban fogadja Jaime Ortega bíboros, aki Ferenc pápával együtt segítette a titkos tárgyalásokat a kapcsolatok helyreállításáról. Obama csak látogatásának második napján találkozik Raúl Castróval, miután megkoszorúzta a XIX. századi kubai hős, José Martí emlékművét. Castro állami vacsorán látja vendégül az amerikai elnököt és kíséretét.
Ben Rhodes, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese a The Wall Street Journalnak azt nyilatkozta: az utazás része az Obama-kormányzat azon erőfeszítésének, hogy a kétoldalú kapcsolatokban történt elmozdulást tartóssá tegye, megszilárdítsa. "Ezzel az utazással és törekvéssel, hogy valamennyi területen haladást érjünk el, még több amerikai számára könnyítjük meg a kubai utazást, még több amerikai üzletember dolgozhat Kubában, s mindebből a kubai népnek is még több haszna származik" - fogalmazott Rhodes.
A kubai-amerikai kapcsolatokról tartandó beszédében Obama megerősíti majd elkötelezettségét az emberi jogok mellett. Ugyanakkor azt is egyértelművé teszi majd, hogy ezek erősítése a kubai nép dolga, s az amerikai politika arra összpontosít, hogy segítse a kubaiakat a jobb jövőjük megteremtésében.