Külföld

Kettős mércét alkalmaznak Ponta ügyében

Sürgetik a román kormányfő távozását a magyar pártok vezetői, miközben a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta egyelőre ragaszkodik székéhez, és ehhez szociáldemokrata párttársai támogatását is bírja.

Komplikáltnak nevezte a román kormányfő helyzetét tegnap Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A politikus a Maszol.ro portálnak azt mondta: Victor Ponta miniszterelnök előbb-utóbb oda fog jutni, hogy a kormányzást abba kell hagynia, sokkal nagyobb veszteségekkel az ország számára, mintha most tenné meg ezt a lépést. Ezért jobb lett volna, ha most hagyja abba a kormányzást.

Ugyancsak a miniszterelnök távozását sürgeti Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Biró a kolozsvári Krónikának hétfőn úgy vélekedett: a miniszterelnöki tisztséget betöltő politikusnak olyan személynek kell lennie, akit még hírbe hozni sem lehetne hasonló ügyekben.

„Amikor más, hasonló, hozzánk közelebb álló esetekben történt ilyesmi – például a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai polgármester ellen fölmerült korrupciós gyanú kapcsán –, akkor az elöljárókat felfüggesztették a tisztségükből. Ezért azonos mércével kellene minden hasonló ügyet mérni, és a miniszterelnöknek távoznia kellene. Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, de nem szabad kettős mércét használni” – érvelt le Biró.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szintén úgy vélekedett: Pontának le kell mondania. „Ugyanaz a helyzet, mint a plagizált doktori disszertációja esetében. Akkor – igaz, elég hosszú idő után – belátta, hogy nem tartható fenn az addigi állapot, és lemondott a doktori címéről. Előbb vagy utóbb ebben az ügyben is megroppan, és le kell majd mondania. Ez viszonylag hamar megtörténik majd” – vélekedett.

A képviselőház jogi bizottsága tegnap nem támogatta a román kormányfő elleni bűnvádi eljárás engedélyezését: az ajánlás jellegű határozatot hétfőn szavazattöbbséggel fogadta el a testület. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) viszont már beindította a bűnvádi eljárást azoknál a vádpontoknál, amelyekkel korábbi ügyvédi tevékenysége miatt gyanúsítják Pontát. A DNA okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel gyanúsítja a miniszterelnököt.