Külföld

Kétszáz halott a dzsihadista roham után

Az an-Nuszra Front a szíriai hadsereg két fontos támaszpontját foglalta el

Közel kétszáz szíriai katona és dzsihadista halt meg abban a huszonnégy órán át tartó heves támadásban, amelyben a szélsőséges an-Nuszra Front, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnya bevette a hadsereg két fontos támaszpontját az északnyugati Idlíb tartományban - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

A londoni székhelyű, Szíriában kiterjedt információs hálózattal rendelkező OSDH arról számolt be, hogy mintegy száz szíriai katona és nyolcvan dzsihadista vesztette életét az összecsapásokban. Közölte azt is, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők legkevesebb 120 tagja az an-Nuszra Front fogságába esett. Emellett mintegy száz katona a közeli falvakba menekült.

Három csoport fogott össze a két támaszpont támadásánál

lead an nusra