Külföld
Kerry: Le fogjuk győzni az Iszlám Államot
Az orosz bombákon feliratok hirdetik, hogy Párizsért és "a mieinkért" állnak bosszút+VIDEÓ
"Le fogjuk győzni a Daest" - hangsúlyozta Kerry az Iszlám Állam arab elnevezését használva.
"Az al-Kaida ellen 2001-ben kezdtük el harcunkat és jó néhány évig eltartott, amíg ki tudtuk iktatni Oszama bin Ladent és a csúcsvezetést, és mint hatékony erőt semlegesíteni tudtuk őket. Reméljük, a Daessal sokkal gyorsabban végzünk majd, és úgy gondoljuk, hogy ehhez megvan a képességünk" - mondta.
Sojgu:Mintegy hatszáz dzsihadistával végeztek az orosz gépek
Több mint hatszáz szélsőségessel végeztek orosz robotrepülőgépek a dzsihadisták egy szíriai célpontján, Deir ez-Zór város közelében - erről tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt Szergej Sojgu védelmi miniszter pénteken. A Kaszpi-tengeri orosz flotta hajóiról indítottak tizennyolc robotrepülőgépet, amelyek hét célpontot támadtak a szíriai Rakka, Idlíb és Aleppó tartományokban - közölte a RIA Novosztyi hírügynökség. Az Iszlám Állam "jelentős veszteségeket szenved: csak a Deir ez-Zór közelében lévő egyetlen létesítményben a robotrepülőgépek csapásai több mint 600 fegyverest semmisítettek meg" - mondta a védelmi miniszter. Arról is tájékoztatott, hogy az orosz légierő a dzsihadisták 23 kiképzőbázisát, 19 fegyver- és robbanóanyag-gyártó üzemét, 47 hadianyag- és eszközraktárát, valamint más létesítményeit is lebombázta. Mindez sikeres hadműveleteket tesz lehetővé a szíriai kormányerők számára Aleppó, Idlíb, Latakia és Palmüra környékén - mondta Sojgu, aki megjegyezte: csökken a Szíriába érkező terroristák száma, miközben egyre többen hagyják el a harcok által érintett területeket északi és délnyugati irányban.
A Ria Novosztyi szerint egyes orosz televíziós helyszíni bejátszásokon látszik, hogy az IS ellen bevetett bombákon orosz feliratok láthatók: „A mieinkért!”, „Párizsért!".
Átvilágítják a szíriai menekülteket
Csütörtökön egyébként megszavazta az amerikai képviselőház a szíriai menekültek átvilágítását megszigorító törvénytervezetet, amelynek értelmében mindaddig felfüggesztik a szíriai és az iraki menekültek befogadását, amíg kulcsfontosságú nemzetbiztonsági intézmények nem kezeskednek arról, hogy személy szerint nem jelentenek kockázatot.
Barack Obama elnök, aki a folyó költségvetési évben 10 ezer szíriai menekültet szándékozik betelepíteni az Egyesült Államokba, előzetesen vétót helyezett kilátásba a törvénytervezettel szemben.
A republikánus többségű szövetségi törvényhozás alsóházában 289-137 arányban fogadták el a jogszabály tervezetét, ami azt jelenti, hogy 47 demokrata képviselő is a kormányzat ellen szavazott, annak ellenére is, hogy annak magas rangú képviselői, Denis McDonough fehér házi kabinetfőnök és Jeh Johnson belbiztonsági miniszter vezetésével, zárt ajtók mögött még csütörtökön is megpróbálták jobb belátásra bírni őket.
Egy ekkora többség, amely az elnök menekültpolitikájának a párizsi terrortámadások utáni elszigetelődését jelzi, a képviselőházban elegendő lehet az elnöki vétó felülírásához. Annak eléréséhez pedig mindkét házban kétharmados törvényre lenne szükség.
A szenátus várhatóan csak a hálaadás napján (november 26-án) kezdődő ülésszaki szünet után tűzi majd napirendjére a törvénytervezetet, amelynek értelmében a belbiztonsági miniszternek, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának és a nemzeti hírszerzés igazgatójának (DNI) minden egyes menekült esetében szavatolnia kell az ártalmatlanságot. Az eddig alapvetően a belbiztonsági tárca által végzett átvilágítás az FBI hatáskörébe kerülne át.
Várakozások szerint a szenátusi demokraták megkísérlik majd akadályozni a kérdés napirendre tűzését.
Obama szerdán a Fülöp-szigeteken arról beszélt, hogy a republikánusok "özvegyek és árvák" befogadásától rettentek vissza. Hangot adott véleményének, miszerint a törvénytervezetet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet érvként használhatja fel toborzókampányához.
John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az Egyesült Államokba a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően beengedett 785 ezer menekült közül mindössze egytucatnyit tartóztattak le és utasítottak ki terrorizmussal kapcsolatos aggályok miatt. Egyikük sem Szíriából érkezett.
Obama: az Egyesült Államok és Malajzia közösen lépnek fel az IÁ radikális propagandája ellen
Az Egyesült Államokat és Malajziát szoros biztonsági kapcsolatok kötik össze, ezeket felhasználva még szorosabb együttműködést építhetnek ki egymás között az Iszlám Állam terrorszervezet radikális propagandája elleni fellépésben - mondta Barack Obama amerikai elnök pénteken malajziai látogatása során. A Najib Razak malajziai kormányfővel folytatott tárgyalásait követően Obama azt mondta, hogy az Egyesült Államok "figyelemmel követi a helyzetet" Maliban, ahol fegyveresek 170 túszt ejtettek egy luxushotelben. Az amerikai elnök arról is beszélt: országa és Malajzia között nagyon szoros az együttműködés a terrorizmus elleni küzdelemben. Malajzia részt vesz a terrorszervezet elleni szövetségben, és különösen a szélsőségesek által hangoztatott "romboló és perverz" propagandával szembeni fellépésben tölthet be hasznos szerepet - mondta Obama újságírók kérdéseire válaszolva. A malajziai elnök megerősítette, hogy Obamával közös állásponton vannak az erőszakos szélsőségesek elleni harcban, és kiemelte, hogy Délkelet-Ázsia sem mentes a dzsihadisták jelentette fenyegetéstől. Mint mondta, azt szeretné, ha Malajzia központi szerepet töltene be a szélsőségesek üzenetei elleni fellépésben.