Külföld
Kerítést építene Horvátország határán Grabar-Kitarovic
Ötven szlovák rendőr segít majd hazánk védelmében
A politikus szerint a szociáldemokrata Zoran Milanovic kormánya még mindig úgy viselkedik, mintha nem lenne az unió tagja, mintha valaki politikáját kellene követnie, nem pedig aktívan részt vennie benne és alakítania. A magyar–horvát határra elhelyezett szögesdróttal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nem vádolhatjuk Magyarországot azért, mert meg akarja védeni határait, nekünk a sajátunkat kell megvédeni.” Kifejtette, hogy a magyar kormányfő – aki nagyon aggódik a két ország viszonya miatt – tudja, hogy Milanovic retorikája és Magyarország-ellenes politikája nem a horvát nép akaratát tükrözi, ettől függetlenül egyetlen rossz szóval sem illette a horvát miniszterelnököt. Grabar-Kitarovic emlékeztetett: azt sem felejthetik el Magyarországnak, hogy a horvát háború alatt több tízezer szlavóniait és baranyait fogadott be területére probléma nélkül.
Milanovic tegnap az N1 horvát kereskedelmi televíziónak azt mondta, az EU állásfoglalását fogja kérni, és a NATO főtitkárával is beszélni fog a horvát–magyar határon felállított kerítés és a visegrádi négyek katonáinak jelenléte miatt. A horvát miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az országok ugyanúgy a NATO és az EU tagjai, mint Horvátország. „Ennél ostobább dolgot még nem hallottam” – jelentette ki.
A pozsonyi kormány jóváhagyta, hogy ötven rendőrt küld Szlovákia Magyarországra, hogy a korábbi kétoldalú megállapodás alapján a magyar–szerb határon szolgálatot teljesítő magyar kollégáiknak segítsenek. A szlovák rendőrök október 20-án érkeznek hazánkba.
Tegnap délután megérkeztek Magyarországra Csehországból azok a katonák, akik a december 15-ig tartó Balaton 2015 fedőnevű gyakorlaton vesznek részt.
Magyarországért tüntetnek Párizsban
A francia jobboldali Nemzeti Fronttal szövetségben álló LE SIEL nevű párt Facebook-eseményben szólít fel minden „hazafit, aki nem szeretné, hogy az ellenőrizetlen bevándorlásnak mind a migránsok, mind a polgárok számára drámai következményei legyenek”, hogy november 7-én szombaton jelenlétével demonstrálja Magyarország párizsi nagykövetsége előtt, hogy „elutasítja az inváziót”. „Mi mindannyian magyarok vagyunk!” – olvasható a Facebook-oldalon meghirdetett eseményben a „Je suis Charlie!” ikonikussá vált mondat analógiájára. Mint írják, mindennap új információkon keresztül bontakozik ki szemünk előtt a dráma: mindennap új képek jelennek meg, amelyek egyre borzalmasabbak. Ez így nem mehet tovább (…), azok a politikai vezetők a felelősek ezért a drámáért, akik minket is irányítanak, és mi nem akarunk hozzájárulni e drámai háború további kibontakozásához – szögezik le az esemény szervezői. „A franciák - a magyarokhoz hasonlóan - nem hajlandók alávetni magukat az Európai Unió bürokratái által előírt diktátumoknak – írják.
(TL)