Külföld
Keményen fellép Izrael az arab lakosság ellen
A helyi közszolgálati rádió szerint a hadsereg vezetői helytelennek tartották a zárlat tervezett bevezetését Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában, mert szerintük ez csak tovább növelné a feszültséget, és utcára vinné a palesztinokat.
A katonaság irányítói szerint ugyanakkor a katonák jelenléte a városokban fokozza a lakosság biztonságérzetét. A katonai rádió közlése szerint már tegnap háromszáz katona csatlakozott a rendőrökhöz, és ezentúl velük együtt járőrözik a városokban.
Emellett tegnap összeült a kneszet külügyi és biztonságpolitikai bizottsága, és jóváhagyta ezernégyszáz tartalékos behívását. A katonákból és rendőrökből álló csapatok lesznek a jeruzsálemi busz- és vonatmegállókban, és a közlekedési minisztérium megkezdte biztonsági őrök toborzását is, mert a jövőben - a második intifáda idején megszokott módon - ismét fegyveresek őrködnek majd a járatokon.
A rendkívüli ülésen arról is döntöttek, hogy a rendőrség szükség esetén arab városrészeket zárhat le, vagy kijárási tilalmat rendelhet el. A terroristáknak minősített személyek házait ezentúl nemcsak lerombolják, de építési engedélyt sem adnak ki többet arra a telekre, a tulajdonukat elkobozzák, izraeli lakhatási engedélyüket pedig visszavonják.