Külföld

Katalónia függetlensége dőlhet el

Parlamenti választásokat tartanak vasárnap Katalóniában, amelynek legfőbb tétje az északkelet-spanyolországi autonóm közösség függetlenné válása.

Az önálló katalán állam létrehozásáért küzdő párttömörülés, a Junts pel Sí (Együtt az igenért) hónapokkal ezelőtt bejelentette: ha megnyerik a választásokat, egyoldalúan megindítják az elszakadási folyamatot Spanyolországtól. A kezdeményezés élén a katalán kormánypárt áll.

A spanyol kormány viszont azt hangsúlyozza, hogy szeptember 27-én kizárólag a parlament összetételéről dönthetnek törvényesen, és az egyoldalú elszakadás is törvénybe ütközik. A legfrissebb, a hét elején nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok szerint a függetlenségi pártok megnyerik a választásokat, de az abszolút többséget nem tudják megszerezni, ezért támogatót kell találniuk a parlamentbe jutó többi párt között.

Az előrejelzések azt mutatják, hogy a választási részvétel minden eddiginél nagyobb lehet, és elérheti a hetvennégy százalékot. A legutóbbi választásokon, 2012-ben 67,8 százalékos volt a részvételi arány. Vasárnap 5,5 millió szavazót várnak az urnákhoz Katalónia több mint 2700 szavazóhelyiségében, amelyek reggel 9-től este 20 óráig tartanak nyitva.

A nemzeti törekvések kiteljesedése mellett az elszakadásnak komoly pénzügyi indokai is vannak: Katalónia a spanyol GDP húsz százalékát adja, de nem jogosult adók beszedésére, és nem szólhat bele, hogy mennyit kap vissza a befizetett pénzből.