Külföld
Katalán választások: Nyertek a függetlenségpártiak
Rajoy: a függetlenségi pártokat nem támogatja a többség
Az önálló Katalónia létrehozásáért kiálló politikai erők a függetlenség győzelmét látják benne, a megszerzett képviselői mandátumokra hivatkozva, míg a többiek szerint a katalánok többsége nem akarja az elszakadást, mert összességében kevesebb mint 50 százalékuk szavazott erre.
Az EFE spanyol hírügynökség kormányzati forrásra hivatkozva azt jelentette: a központi kormány éppen erre hivatkozva a függetlenség bukásaként értékeli az eredményt. Pablo Casado, a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) szóvivője Madridban kijelentette, hogy folyatni fogják "a törvényesség garantálását" és meg fogják védeni Spanyolország egységét.
A szavazatok 98 százalékos feldolgozottságánál az önálló katalán állam megalakítását szorgalmazó győztes erő a voksok 39,6 százalékát kapta és 62 helyet szerzett a katalán parlamentben, de nem jutott abszolút többséghez a 135 tagú törvényhozásban. A Junts pel Sí választási központjánál Barcelonában euforikus hangulatban ünnepelt az összegyűlt tömeg. Raül Romeva, a tömörülés listavezetője azt mondta: a győzelem politikai és morális felhatalmazást ad ahhoz, hogy megkezdjék a katalán köztársaság építését.
A parlamentbe bejutó másik függetlenségi párt, a Junts pel Sí lehetséges szövetségesének tartott Népi Egység (CUP) a szavazatok 8,2 százalékával tíz képviselői helyet szerzett. A két pártnak így együtt, ha koalícióra lépnének, abszolút többsége lehetne a regionális törvényhozásban, de a rájuk leadott szavazatok számát tekintve nem érik el az 50 százalékot. A CUP emellett korábban kijelentette: nem hajlandók együttműködni Artur Mas katalán elnökkel. Antonio Banos, a CUP listavezetője az eredmények ismeretében mindenesetre úgy fogalmazott, hogy a szavazók kiállították az autonómia "halotti bizonyítványát".
A választásokon második, magát középpártként meghatározó Ciudadanos szimpatizánsai szintén ünnepeltek, mivel a szavazatok 17,9 százalékával 25 mandátumot szereztek az eddigi 9-hez képest. Inés Arrimadas listavezető az eredményre hivatkozva új választások összehívását és Artur Mas lemondását követelte, hogy az emberek a pártok és a programok között választhassanak, mert szerinte a mostani szavazás nem arról szólt. Úgy értékelte, hogy a többség elutasította a függetlenséget, mivel az arra leadott szavazatok összessége nem éri el az 50 százalékot.
A harmadik helyen a katalán szocialista párt végzett, a szavazatok 12,6 százaléka 16 mandátumot jelent a számukra, ez néggyel kevesebb, mint eddig. Miguel Eceta listavezető a győzteseknek gratulálva szintén felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazatok számát tekintve a függetlenségi pártok nem kapták meg a kellő felhatalmazást elképzeléseikhez.
A baloldali Catalunya Sí que es Pot (Katalónia, igen, lehetséges) 11 mandátumra válthatja az elnyert 8,9 százaléknyi voksot. Vezetőjük, Lluís Rabell az eredményt "a vártnál rosszabbnak" értékelte. Véleménye szerint a függetlenségi pártok egyértelműen nyertek, és felvetette egy egyetértésben megtartott népszavazás összehívását a kérdésben.
A Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppártnak (PP) 11 képviselője ülhet majd az új katalán törvényhozásban. A választók 8,4 százaléka voksolt rájuk, ezzel 8 képviselői helyet vesztettek a most lezárt parlamenti ciklushoz képest. Xavier García Albio listavezető az eredményt "nem jónak" és "nem a vártnak" nevezte, továbbá hangsúlyozta, hogy szerinte a katalánok többsége nincs az elszakadás mellett a voksok aránya alapján.
A Unió párt, amely nyár elején lépett ki a kormánykoalícióból nem jutott be a parlamentbe.
Az EFE spanyol hírügynökség kormányzati forrásra hivatkozva azt írta: a spanyol kormány a függetlenség bukásaként értékeli az eredményt, szintén amiatt, hogy a függetlenségi pártokra leadott voksok 50 százalék alatt maradtak.
Miközben Barcelonában a függetlenségi pártok ünnepeltek Madrid központjában a Puerta del Solon, néhány százan gyűltek össze spanyol zászlókat lengetve, Spanyolország egységét hirdetve és elutasítva a függetlenséget.
Az 5,5 millió választásra jogosult 77 százaléka vett részt a szavazáson, 130 ezren levélben kérték szavazatuk leadását. Közülük 23 ezren külföldön voksoltak.
A sajtó eltérően értékelt
Ahogyan arra számítani lehetett, a választások eredményeit a spanyol sajtó a katalán függetlenségi törekvések bukásaként, míg a katalán média azok győzelmeként értékelte. Az Antenna 3 nevű országos televíziós csatorna reggeli műsorában „keserédesnek” minősítette a Junts pel Sí (Együtt a igenért) győzelmét, mivel a tömörülés pártjai összességében az eddiginél kevesebb képviselőt küldhetnek a katalán parlamentbe (hatvankettőt, az eddigi hetvenegy helyett).
„Katalónia nem akar menni” - olvasható az ABC című konzervatív napilap címlapján. Az újság szerint a számok a függetlenségi pártok látszólagos győzelmét mutatják ugyan a katalán parlamentben, de ez valójában vereség az előző ciklushoz viszonyított pozíciójukat tekintve.
A liberális El País című napilap szerint a függetlenségi pártok egyszerre nyertek és vesztettek: nyertek a választásokon, de vesztettek a népszavazáson. A választások népszavazási jellege megtévesztő volt, ugyanis egy választáson pártokra szavaznak és nem kérdésekre - jegyzi meg a szerző.
„Felülkerekedett az igen” - olvasható a La Vanguardia című katalán napilap hasábjain. Az újság elemzésében azt írja, hogy a győzelem egy bizonytalan jövőt nyit meg, amely a Népi Egység (CUP) nevű párt kezében van. (A parlamenti abszolút többség eléréséhez az ő támogatásuk kell a Junts pel Sí számára)
Rajoy: a függetlenségi pártokat nem támogatja a többség
A függetlenségi pártokat tíz katalánból négy támogatta a választásokon, tehát "nem bírják a katalán társadalom többségének támogatását" - jelentette ki a spanyol miniszterelnök hétfői madridi sajtótájékoztatóján, értékelve a katalán parlamenti választások eredményét.
Mariano Rajoy elmondta, hogy kész a párbeszédre az újonnan megalakuló katalán kormánnyal, de nem hajlandó beszélni Spanyolország egységéről, a nemzeti szuverenitásról, az állampolgári egyenlőségről.
Ha a katalán kormány terve, hogy megkerülje a törvényt, vagy olyan kijelentéseket tegyen, amelyek ellentmondanak az autonóm státusszal járó szabályoknak, vagy az alkotmánynak, akkor a spanyol kormány be fogja tartatni a törvényt - hangsúlyozta.
A spanyol kormányfő beszélt arról, hogy Katalóniában egy új kormányzati ciklus kezdődik, az újonnan megalakuló kormánynak pedig minden katalánért dolgoznia kell a nagyobb gazdasági és társadalmi jólétért. Ezen kívül felhívta az új katalán vezetés figyelmét arra, hogy számolja fel Katalóniában a megosztottságot, a feszültséget, a szembenállást, a monológot pedig váltsa párbeszédre.
A spanyol kormány továbbra is biztosítja a jogállamiságot - mondta Mariano Rajoy.