Külföld
Karnyújtásnyira a nukleáris megállapodás
A forrás szerint John Kerry amerikai és Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter tárgyalásai pozitív légkörben zajlottak az elmúlt napokban.
Az AP hírügynökség szombaton arról számolt be, hogy a tárgyaló feleknek sikerült megállapodniuk az Iszlám Köztársaságra kirótt nyugati szankciók enyhítése ügyében. A büntetőintézkedések enyhítése és annak üteme volt az egyik legkényesebb kérdés Irán és az Egyesült Államok között.
John Kerry tegnap szintén azt erősítette meg, hogy a hét végi megbeszéléseken történt előrelépés, ugyanakkor hozzátette: „Azt akarom, hogy mindenkinek legyen teljesen egyértelmű. Néhány kérdésben még nem tartunk ott, ahol tartanunk kellene.”
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter úgy nyilatkozott: az Iránnal való megállapodás új távlatokat nyitna az Európai Unió és a perzsa állam közötti együttműködésben, különösen gazdasági téren.