Külföld

Kanadának is jutott az élő lépfenéből

Észak-Korea szerint megbocsáthatatlan bűnt követtek el

Ausztrália és Dél-Korea mellett Kanadába is küldött tévedésből élő lépfene-baktériumot egy amerikai katonai labor. A Pentagon még vizsgálja az esetet. Észak-Korea élesen bírálta az Egyesült Államokat, Phenjan békés országegyesítési bizottságának szóvivője szerint Washington biológiai hadviselést készít elő.

Az Usa Today című amerikai napilap internetes oldalán megszólaltatta a Pentagon két, névtelenül nyilatkozó illetékesét, akik azt mondták, hogy három kanadai laboratórium is kapott élő baktériumtörzseket az Utah állambeli katonai laboratóriumból, amely a múlt héten véletlenül kilenc amerikai magánlaboratóriumba, illetve - mint utólag kiderült - Ausztráliába és egy dél-koreai amerikai támaszpontra is küldött ilyen mintákat.

Egy minisztériumi illetékes azt mondta, hogy a Pentagonnak nincs miről bejelentést tennie, mert még folyamatban van az eset kivizsgálása.

A lépfene (antrax) egyes formáiban magas halálozási aránnyal járó fertőző betegség, amelyet a Bacillus Anthracis nevű baktérium okoz. A hidegháború idején több országban is előállítottak antraxot biológiai fegyverként.

 

„Megbocsáthatatlan bűn a koreai nép ellen”

Phenjan békés országegyesítési bizottságának szóvivője szerint az Egyesült Államok szisztematikusan arra készül, hogy egy biológiai háborúban elpusztítsa a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) népét. Emellett bírálta a dél-koreai hatóságokat azért, mert elhallgatták a történteket és nem tették meg a szükséges intézkedéseket. 

A szöuli kormány az incidenssel kapcsolatban azt közölte, hogy a történtek nem sértették meg az amerikai kontingens dél-koreai jelenlétéről szóló megállapodást.