Külföld
Kaczynski: Tusk újraválasztása mélyítené az Európai Unió válságát
„Tusk nyíltan megsérti a semlegesség elvét”
Kaczynski a Gazeta Polska című lengyel nemzeti-konzervatív hetilapnak nyilatkozott, a szerdán teljes terjedelmében megjelenő beszélgetés részleteit már kedden közzétették. A Jog és Igazságosság (PiS) elnökét többek között arról kérdezték, lehetségesnek tartja-e, hogy Tuskot Lengyelország álláspontja ellenére újból megválasszák az Európai Tanács (ET) elnökévé. A volt lengyel kormányfő jelöltségét a PiS a hét végén végleg elutasította, helyette a szintén az ellenzéki Polgári Platformból (PO) származó Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt állították Lengyelország hivatalos jelöltjének.
Kaczynski elismerte: azok a vádak, amelyeket Tusk ellen esetleg a lengyel belügyek miatt emelhetnek, "nemigen jelentősek az uniós partnerek számára". A jelenlegi ET-elnök szerepvállalása az ellenzéki Polgári Platform tevékenységében azonban már a jelöltsége ellen szól - vélekedett a PiS elnöke, rámutatva: az EU-ban eddig a semlegesség elve volt érvényben, az uniós intézmények élén állók "nem használták fel posztjukat arra, hogy hazájukban politizáljanak".
"Tusk nyíltan megsérti ezt az elvet" - értékelte Kaczynski, leszögezve: "magától értetődik", hogy Varsó az adott helyzetben nem támogatja Tusk újraválasztását.