Külföld

Juncker: Sikeres a kvótarendszer

Az Európai Bizottság elnöke nem érti, miért tiltakoznak a kvóták ellen

Sikeres a menedékkérők elosztását célzó uniós kvótarendszer, érthetetlen, miért gondolják azt egyesek, hogy az eddig áthelyezett körülbelül 32 ezer ember veszélyt jelent az európai civilizációra - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után. Donald Tusk megismételte: véleménye szerint a kvótarendszer csődöt mondott.

Az ülést lezáró sajtótájékoztatón Juncker elmondta, nem érti, hogy ez a kérdés miért váltott ki ilyen heves reakciókat, és higgadtságra kérte a vita résztvevőit.
Mint mondta, az elmúlt két évben a jogosult 35 ezer menekült több mint 90 százalékát sikerült áthelyezni a mechanizmus keretében.
Európa és a tagállamai erősebbek annál, hogy ne tudnának "felszívni" ennyi embert - vélekedett.

Tusk: A kvótarendszer hatástalan

Megerősítette korábbi véleményét pénteken az Európai Tanács elnöke a kötelező menekültügyi kvótákról, miszerint azok "hatástalanok" és "megosztóak". Donald Tusk leszögezte: a legfőbb cél az EU egységének megőrzése, illetve az illegális bevándorlás megállítása vagy legalább csökkentése kell legyen.

Tusk elmondta, nem a menedékkérők elosztása jelenti a megoldást a problémára, hiszen igaz, hogy a jogosultak 93 százalékát (nagyjából 32 ezer embert) áthelyezték a mechanizmus keretében, ez azonban kevesebb mint 2 százalékát teszi ki azoknak, akik menedékkérelmet nyújtottak be Európában.
Ugyanakkor hangsúlyozta: a kelet- és közép-európai országoknak szolidárisabbnak kellene lenniük a többi tagállammal a gyakorlatban.