Külföld

Juncker: Nem lesz vasfüggöny nyugat és kelet között

Szydlo: Varsó sohasem egyezik bele a kétsebességes Európába

A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új "vasfüggöny" ereszkedik le Európa nyugati és keleti fele között - jelentette ki pénteken Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

Szydlo: Varsó sohasem egyezik bele a kétsebességes Európába
Lengyelország sohasem fog beleegyezni "kétsebességes" Európába, ma az Európai Unió egységéről kell beszélni - jelentette ki pénteki brüsszeli sajtóértekezletén Beata Szydlo lengyel kormányfő. Kijelentette, hogy a visegrádi négyek minapi deklarációja alapja lehet az Európai Unió következő, római csúcstalálkozójáról kiadandó nyilatkozatnak, amelynek akkor van értelme, ha konkrét megoldásokat javasol, nem pedig csupán az együttműködés összefoglalását. Szydlo szólt arról is, hogy nem terveznek személycseréket a lengyel külügyminisztériumon belül. A PAP lengyel hírügynökség ennek kapcsán megjegyezte: találgatások kezdődtek Witold Waszczykowski külügyminiszter elmozdításáról, miután Lengyelország nem tudta elnyerni más EU-tagállamok támogatását ahhoz, hogy megakadályozza Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének csütörtöki újraválasztását. Tuskra kitérve Szydlo az mondta, hogy az Európai Tanács elnökének kötelessége az összes tagállammal együtt dolgozni. "Úgy kell megszerveznie a munkát, hogy egyenlően védelmezze mindegyik EU-tag érdekeit, és mindannyiunknak ugyanolyan ténykedési jogunk legyen ebben a megbecsülésre érdemes csoportban" - fogalmazott. "Néhány európai politikus azt hiszi, hogy pénzért minden megvehető. De ez nem így van. Lengyelországnak elvei vannak, amelyeket sohasem ad fel" - hangsúlyozta a továbbiakban a lengyel kormányfő Francois Hollande francia elnök azon kijelentésre utalva, miszerint "Önöknek elveik vannak, nekünk meg strukturális pénzalapjaink".

Bizonyos országok szorosabb együttműködésére "egyes kollégáink úgy tekintenek, mintha egy új megosztó vonalat húznának, egyfajta vasfüggönyt a Nyugat és a Kelet között, de nem ez a szándék" - mondta sajtótájékoztatóján Juncker az értekezlet után.

"Ez nem a kizárás módszere, hanem azok előrehaladásának a megszervezése, akik többet akarnak tenni" - tette hozzá.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akit Varsó heves tiltakozása ellenére a csúcson újraválasztottak a testület élére, elsősorban a tagállamok egységének, a kölcsönös bizalomnak a fontosságát és szükségét hangoztatta.
Emellett azonban beszélt a britek kilépéséről is, és elmondta, az uniós intézmények készek 48 órán belül reagálni, miután Theresa May miniszterelnök aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, amely a tagság megszűnésének folyamatát szabályozza.
Pénteken már csak az Egyesült Királyság kilépése után bennmaradó "huszonhetek" vezetői maradtak Brüsszelben, hogy informális tanácskozásukon a szűkebb körű unió jövőjéről, illetve az EU elődszervezeteit megalapító Római Szerződés 60. évfordulója alkalmából rendezett március végi római találkozó előkészítéséről egyeztessenek.
Ezzel kapcsolatban a német kancellár saját sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a csúcsértekezleten az Európai Unió meg fogja erősíteni "egységét a sokszínűségben". "Az a mottónk, hogy egységesek vagyunk, de egységesek a sokszínűségben" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy minden jelenlegi problémája ellenére az EU sikeres modell.
A tagországok között vita van az európai projekt jövőjéről. Többek között Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország is a többsebességű Európa gondolatát támogatja, a közép- és kelet-európai tagállamok azonban ezt határozottan ellenzik.
Merkel kijelentette, a többsebességes Európa bizonyos formában már ma is létezik, például az euróövezet vagy a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet országainak tekintetében, ez azonban nem jelenti azt, hogy különböző "osztályok" lennének az uniós tagságban. Mint mondta, a "nyitottság szelleme" a legfontosabb ebben a kérdésben.
Elmondta azt is, hogy ha a következő héten megkapják a hivatalos értesítést az Egyesült Királyságtól ez utóbbinak Európai Unióból történő kiválásáról, akkor április 6-án újabb csúcstalálkozót tartanak a "huszonhetek".
A többsebességes Európa gondolatát Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfő is támogatásáról biztosította. Előbbi úgy fogalmazott, megérti és tiszteletben tartja, hogy néhány tagállam aggódik amiatt, hogy ez gyors szerződésmódosítást fog eredményezni, de ő ezt nem pártolja. Hozzátette, nem az a cél, hogy első- és másodrendű országok jöjjenek létre, és azt is ellenzi, hogy csak nagyobb tagállamok egy csoportja döntsön a többiek nevében is.
Francois Hollande francia államfő szerint arra kell megoldást találni, hogy tagállamok egy köre anélkül haladhasson gyorsabban az integrációban, hogy elveszne a szolidaritás és a kohézió az Európai Unió egészén belül. "Ez nem több sebességről vagy bárki kizárásáról szól" - szögezte le.
Klaus Iohannis román elnök ugyanakkor azon véleményének adott hangot, hogy a több sebesség töréshez vezethet az EU-n belül. Mint mondta, a többsebességes Európa reális lehetőség, de nem szabad, hogy ez legyen a cél.