Külföld
Javulnak az orosz-török kapcsolatok
Erdogan: El kell törölni az orosz cégek elleni nyugati szankciókat
Putyin elmondta, hogy csütörtökön a két ország kormányfői a gazdasági kapcsolatok "teljes körű" helyreállításáról folytattak megbeszélést. Felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházások és a jelentős projektek megvalósítása terén is folytatódott az orosz-török együttműködés. Szavai szerint "bizalmon alapuló és hatékony" párbeszéd alakult ki a két ország védelmi tárcái és titkosszolgálatai között a világ súlyos válságai, elsősorban a szíriai krízis megoldásának ügyében.
Erdogan, akit kormányának összes kulcsminisztere elkísért Moszkvába, "drága barátomnak" szólította Putyint. Kiemelte, hogy Moszkva és Ankara egyre aktívabban működik együtt a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építésében. A török elnök szerint a két ország kooperációjának legfontosabb területei a hadiipar és az energetika.
Erdogan: El kell törölni az orosz cégek elleni nyugati szankciókat
El kell törölni az orosz cégek ellen bevezetett nyugati szankciókat és korlátozásokat - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a legfelső szintű orosz-török együttműködési tanács pénteki moszkvai ülésén. Erdogan hangsúlyozta, hogy a két országnak mindent meg kell tennie a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fellendítéséért. Kiemelte az energetikai együttműködés, különösen a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű megépítésének fontosságát. Kijelentette, hogy Törökország MC-21-es (orosz jelzéssel MSz-21-es) típusú orosz utasszállító repülőgépeket kíván vásárolni. Szavai szerint fel kell gyorsítani a két ország közötti vízummentes utazás feltételeinek kialakítását.
Vlagyimir Putyin szerint Moszkva és Ankara "jelentős potenciállal" rendelkezik a jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez és új szintre emeléséhez. Rámutatott, hogy a két ország felújította az intenzív politikai párbeszédet, valamint a stratégiai tervezőcsoport és a kormányközi vegyes bizottság munkáját, és egyaránt "fejlett, sokoldalú együttműködésre törekszik". Hangsúlyozta a kölcsönös beruházások növelésének fontosságát, amelyek nagysága mindkét oldalon elérte a 10 milliárd dollárt. Mint hangoztatta, a Török Áramlat gázvezeték megépítése nyomán - az erről szóló kormányközi megállapodás februárban lépett érvénybe - megnő a Törökországba irányuló gázexport és azzal együtt az ország tranzitpotenciálja is. Az orosz vezető "stratégiainak" nevezte a két ország energetikai együttműködését, rámutatva, hogy Törökország az orosz gáz második legjelentősebb importőre.
A házigazda államfő hangot adott véleményének, miszerint a kohászat, az autóipar és a mezőgazdasági gépgyártás területén jók az ipari együttműködés kilátásai. Mint mondta, hozzájárulna a gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez, ha azokban nagyobb szerephez jutnának a nemzeti fizetőeszközök. Bejelentette, hogy Törökországban kiépítik az orosz Mir bankkártyák elfogadásához szükséges infrastruktúrát. Hozzátette, hogy 2019-ben a két ország kölcsönösen bemutatja majd a másik kultúráját és idegenforgalmi nevezetességeit. Rámutatott, hogy az orosz biztonsági szervek érdekeltek a terrorizmusról való információcserében. Nagyon jelentősnek nevezte a haditechnikai és a védelmi tárcák közötti együttműködést.
Erdogan kijelentette, hogy Ankarának és Moszkvának sikerült maga mögött hagyni az összes problémát, ami abból keletkezett, hogy a török légerő 2015 novemberében, légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy szíriai bevetésen lévő orosz bombázót. Kifejezte reményét, hogy Oroszország visszavonja hamarosan visszavonja az incidens miatt Törökországgal szemben bevezetett, még érvényben lévő büntetőintézkedéseket.
Az orosz elnök közölte, hogy a pénteki tárgyalások nyomán hamarosan visszavonják a török munkások oroszországi alkalmazására vonatkozó tilalmat. A korlátozás különösen az építőipari vállaklozásokat sújtotta.
A két elnök utasította országa szakszolgálatait, hogy tegyenek meg mindent a Törökországba készülő orosz turisták biztonsága érdekében. Putyin ismételten elismeréssel szólt az orosz és a török hírszerzés és hadsereg szíriai együttműködéséről, amely álláspontja szerint, az iráni partnerekkel kiegészülve, lehetővé tette a tűzszünet megvalósítását, valamint azt, hogy a szembenálló feleket egy asztalhoz ültessék Asztanában.
Az orosz vezető kiemelte, hogy Moszkva a terrorizmus minden formáját elítéli és annak legyőzése érdekében kész a széleskörű terrorellenes összefogásra.
Az együttműködési tanács ülését több tárcaközi megállapodás aláírásával zárták.
Az orosz kormány egyébként eltörölte a török hagymára, karfiolra, brokkolira, szegfűre és néhány más termékre vonatkozó behozatali tilalmat. Az erről szóló rendelet pénteken jelent meg. Oroszország a tavalyi év elejétől vezetett be embargót a török mezőgazdasági termékekkel szemben, azt követően, hogy a török légerő lelőtt egy orosz bombázót. A csonthéjas gyümölcsökre és citrusfélékre vonatkozó importkorlátozást Moszkva már októberben visszavonta.
.