Külföld
Izrael-díj: Netanjahu mégsem szól bele
A kormányfő korábban politikai okokból kihúzta három professzor nevét a döntésre jogosultak köréből
Csütörtök este az államügyész levélben arra hívta fel a miniszterelnök figyelmét, hogy a március 17-i izraeli választások előtti kampány érzékeny időszakában tartózkodnia kell az Izraeli-díjat kiosztó bizottságok összetételének megváltoztatásától.
Előzőleg csütörtökön az Izrael-díjra – az ország legrangosabb kitüntetésére – jelöltek közül többen is közölték, hogy visszavonják jelöltségüket, köztük David Grossman író. Azért is veszélybe került az irodalmi és a filmes elismerés idei kiosztása, mert miután a kormányfő politikai okokból kihúzta három professzor nevét a döntésre jogosultak köréből, szolidaritásból a bizottsági tagok többsége sorra bejelentette visszalépését.

Ámosz Óz világhírű író is szembehelyezkedett a kormányfő döntésével, ő a kettes tévécsatornának azt mondta, hogy Benjámin Netanjahu „nemcsak a bizottságot cserélné le, hanem az írókat és a bírókat is. Az az igazság, hogy ha tehetné, kicserélné a médiát is” - tette hozzá.