Külföld

Ismét Orbán Viktor politikáját dicsérte Steve Bannon

Trump korábbi főtanácsadója kimagasló európai személyiségnek nevezte a magyar miniszterelnököt

Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, Stephen Bannon cikkét közölte csütörtökön a The Spectator című konzervatív brit folyóirat, "Orbán és Salvini újraértelmezik az európai demokráciát" címmel.

A hetilap hétvégi számában megjelenő - az online kiadásban csütörtökön elérhetővé tett - cikkben Bannon azt írja: az olaszországi választások idején Rómában volt, és találkozókat tartott mások mellett az Alternatíva Németországnak (AfD), az olasz Liga és az Öt Csillag Mozgalom, valamint az egykori francia Nemzeti Frontból alakult Nemzeti Összefogás képviselőivel.

"Nehéz volt nem úgy érezni, hogy mi állunk a történelem jó oldalán. Ezek az emberek az Európa-szerte zajló változások tényleges hajtóerői" - áll Bannon cikkében, amely kiemeli Beatrix von Storch, az AfD parlamenti frakciójának helyettes vezetője és Alice Weidel, az AfD egy másik vezető parlamenti politikusa mellett Matteo Salvini olasz belügyminisztert, a kormányzó jobboldali Liga vezetőjét, valamint "Orbán Viktort és csapatát" mint olyan embereket, akik új meghatározást adnak a demokráciának Európában.

Trump volt tanácsadója szerint Orbán Viktor kimagasló európai személyiség, aki többször is elvetette az Európai Unió felfogását a liberális demokráciáról, "amelyről néhányan már kezdik felismerni, hogy a démosz nélküli demokráciát jelenti".

Bannon szerint a magyar miniszterelnök "gyakorlatilag elzavarta" Soros Györgyöt és az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítványt Budapestről. Soros évekig rossz szándékú befolyást gyakorolt az európai és az amerikai politikára, de most mindez visszahullik rá, és "honnan lehetne ezt jobb helyről végignézni, mint Magyarországról, (Soros) szülőhazájából" - fogalmaz írásában Stephen Bannon, felidézve, hogy Budapesten találkozott Orbán Viktorral, és Schmidt Mária meghívására látogatást tett a Terror Háza múzeumban is.

Bannon azt írja cikke végén: abban a biztos tudatban tér vissza Washingtonba, hogy legyen szó Magyarországról, Németországról, Franciaországról, Olaszországról, Svédországról, vagy immár Szlovéniáról is, mindenhol "a szánalomra méltó" emberek vágnak vissza és győznek is. Bannon arra utalt, hogy Hillary Clinton demokrata elnökjelölt az amerikai választási kampányban Donald Trump támogatóira használta a "deplorables" (nyomorult, szánalomra méltó) jelzőt.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom