Külföld

Iskola mellett robbantott az öngyilkos merénylő Kabulban

Legalább hatan meghaltak és huszonhatan megsérültek, köztük három gyerek

Motorbiciklis öngyilkos merénylő robbantotta fel magát kedden egy kabuli iskola és kórház mellett, legalább hat ember halálát okozva. A huszonhat sérült között három gyerek és egy rendőr is van.

Wahid Sediqqi, Parwan tartomány kormányzójának szóvivője bejelentette, hogy a merénylet egyértelműen a civilek ellen irányult, hogy „növelje a félelmet”, de a hasonló „brutális” cselekmények „nem fogják elérni céljukat”.

A tartomány rendőrfőnöke, Mohammad Zaman Mazomai az AFP-nek úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség figyelmét felhívták a férfira, és hogy támadást készül intézni a helyi rendőrkapitányság ellen, ezért elkezdték keresni. Mikor erre a merénylő rájött, "inkább az iskola és a kórház közelében robbantotta fel magát". Mozamai azt is elmondta, hogy a sérültek között egy rendőr is van.

A sebesülteket – köztük a három gyereket – kórházba szállították. Sediqqi hozzáttette, hogy a halottak száma valószínűleg nőni fog, mivel több sebesült súlyos állapotban van.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem vállalta a felelősséget a merényletért, habár a tálibok hajtottak már végre öngyilkos merényletet a környéken.

 

AFP, Dunyanews, Reuters