Külföld
Irán ballisztikus rakétákkal támadta egy szíriai szélsőséges csoport táborát
Az iráni állami televízió, valamint az IRNA helyi hírügynökség beszámolója szerint a rakétacsapásban számos szunnita dzsihadista fegyveres meghalt, illetve megsebesült
Az iráni állami televízió, valamint az IRNA helyi hírügynökség beszámolója szerint a rakétacsapásban számos szunnita dzsihadista fegyveres meghalt, illetve megsebesült. Részletekkel nem szolgáltak. A tévéfelvételekből annyi kiderült, hogy a rakétákat a nyugat-iráni Kermánsáhból indították. Egy ábrán bemutatták, hogy a rakéták átrepültek az Irak középső részén fekvő Tikrit városa felett, majd a délkelet-szíriai Abu Kamal városa környékén becsapódtak, az Eufrátesz-folyótól keletre.
A Fars félhivatalos hírügynökség szerint a támadásban a 750 kilométeres hatótávolságú Zolfaghar típusú, valamint a 800 kilométeres Kiam rakétákat vetették be.
Abu Kamal települést jelenleg a szíriai kormányerők ellenőrzik, azonban a várost az Iszlám Állam dzsihadista fegyveresei támadják. A szélsőséges szervezet elvesztette a korábban Irakban és Szíriában felügyelete alá vont területek majd egészét.
Ismeretlen fegyveresek szeptember 22-én huszonnégy embert megöltek, köztük az iráni elitosztag, a Forradalmi Gárda 12 tagját. A támadásban több mint hatvanan megsebesültek. A merénylet elkövetőjeként jelentkezett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, illetve egy iráni arab szakadár mozgalom is, az Arab Harci Mozgalom Ahváz Felszabadításáért. Utóbbi egy szakadár ernyőszervezet, az Ahvázi Nemzeti Ellenállás tagja, amely önálló állam létrehozására törekszik az olajban gazdag, délnyugat-iráni Huzesztán tartományban.