Külföld

Iraki hírszerzés: az Iszlám Állam két hónapja európai terrortámadásokat tervezett

Nem Brüsszel volt a célpont, Abdeslam letartóztatása miatt változtattak a terveken

Az Iszlám Állam terrorszervezet az elmúlt két hónapban olyan terrortámadásokat tervezett Európában, amelyek célpontjai repülőterek és vasútállomások - mondta kedden az iraki hírszerzés egyik tisztségviselője az ISIS fellegvárának számító, szíriai Rakkából származó forrásokra hivatkozva.

Az informátor az AP amerikai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy iraki tisztségviselők korábban tájékoztattak erről európai országokat, de "akkoriban Brüsszel még nem volt a tervek része".
Közlése szerint az Iszlám Állam dzsihadistái "Salah Abdeslam őrizetbe vétele miatt" szervezték át Brüsszelbe a kitervelt műveletet.
Abdeslamot, a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek legfőbb gyanúsítottját és az Iszlám Állam európai csoportjának egyik feltételezett vezetőjét múlt pénteken a brüsszeli Molenbeek negyedben vette őrizetbe a belga rendőrség.
Az iraki titkosszolgálat egy másik tisztségviselője megerősítette, az Iszlám Állam állt a művelet mögött, amelyet két hónappal korábban Rakkában dolgoztak ki. Hozzátette, információi szerint további három öngyilkos merénylő követhet el robbantást.
Brüsszelben kedd reggel három robbantásos merénylet történt - kettő a Zaventem nemzetközi repülőtéren, egy az európai uniós intézmények közelében lévő Maelbeek metrómegállóban -, amelyekben 34 ember meghalt, mintegy kétszáz pedig megsebesült.