Külföld

Horvátország közel ötszáz menekültet fogad be

Athén kérésére ideiglenesen nem küldenek vissza bevándorlókat Törökországba

Horvátország az Európai Bizottság (EB) terve szerint 476 szíriai menekültet vesz át Törökországtól, július 20-áig 150 migráns érkezik az országba - írta egy horvát lap. Görögországban nem szűnik a menekültáradat, több mint kétszázan érkeztek. Egy török illetékes közölte: Athén kérésére szerdáról péntekre halasztják a Görögországban tartózkodó illegális bevándorlók következő csoportjának Törökországba szállítását. Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kijelentette: a március 18-i egyezmény megakadályozza, hogy az Égei-tenger migránsok temetőjévé váljon. 

Athén kérésére szerda helyett csak pénteken indul a következő csoport

„Péntekre halasztották (a visszatoloncolást), mert Görögországnak jelenleg nem áll módjában elküldeni ezeket az embereket” - mondta kedden a névtelenül nyilatkozó tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek.

Hétfőn vette kezdetét a migránsok visszatelepítése Görögországból Törökországba. Azonban időközben a görög hatóságokhoz az eddiginél is jóval több menedékkérelem érkezik az országból kiutasítható migránsok részéről, s a szabályok szerint ezekről dönteni kell bármiféle visszatoloncolás előtt.

„Itt minden készen áll” - tette hozzá az említett török forrás a törökországi fogadóképességre utalva.

Jogi szakértő: nem működik az unió menekültügyi szabályozása
Nem működik az Európai Unió menekültügyi szabályozása - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász kedden az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
A jogász szerint ezt az is alátámasztja, hogy elindult egy "ötletelés" az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságán arról, - miként azt egy német lap megírta -, hogy elvennék a tagállamoktól a menekültügyi eljárások lefolytatásának jogát.
"Ez nem meglepő, hiszen abból indulnak ki, hogy a mostani szabályok nem betarthatóak, és mivel nem betarthatók, ezért újra kell gombolni a kabátot" - fogalmazott.
A műsorban szó esett arról is, hogy sok, már Európában lévő migránsról nem tudják, pontosan hol tartózkodik. Tóth Norbert szerint ez azt bizonyítja, hogy az unió ebben a kérdésben, vagyis a menedékkérők regisztrációjában és azonosításában sem volt hatékony.

„Az unió Ankarával kötött egyezménye megakadályozza, hogy az Égei-tenger temetővé váljon”

Ahmet Davutoglu megerősítette azt a korábbi hírügynökségi értesülést, amely szerint két szíriai állampolgár is érkezett a hétfői hajókon a nyugat-törökországi Dikili városába. Törökország ezzel párhuzamosan hetvennyolc szíriai migránst küldött Németországba - tért ki rá.

Davutoglu a kurd konfliktusra vonatkozóan, a törökországi kurd kisebbség autonómiájáért küzdő Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) utalva kijelentette: senki ne várja Törökországtól, hogy egy fegyveres terrorszervezettel párbeszédet folytasson. Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn azt mondta, hogy eljárt az idő a PKK-val való megbékélés felett.

A török kormányfő felszólalásában támogatásáról biztosította Azerbajdzsánt az örmények lakta Hegyi-Karabah határán zajló konfliktussal kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „hadd tudja az egész világ, hogy Törökország és Azerbajdzsán az idők végezetéig vállvetve állnak egymás mellett”.
Davutoglu elítélte a szerinte Örményország által indított támadásokat.

Német belügyminiszter: uniós menekültügyi egyezményt kell kötni az észak-afrikai országokkal
A Törökországgal kötött uniós megegyezéshez hasonló menekültügyi egyezményre van szükség Észak-Afrikával is - jelentette ki Thomas de Maiziere német belügyminiszter, miután Bécsben folytatott megbeszélést német nyelvű országok belügyi tárcavezetőivel.
Indoklása szerint a balkáni útvonal lezárása miatt a menekültek ismét új útvonalakat keresnek. A német belügyminiszter szerint a menekültek visszafogadásáról szóló, törökországi megegyezéshez képest bonyolultabb lesz tető alá hozni az észak-afrikai államok és az unió közötti megállapodást. Mindezt a földrajzi távolság és az országok ingatag politikai helyzetével támasztotta alá. A lehetséges megállapodás terveiről azonban részleteket nem árul el. Meglátása szerint olyan módszerről kell tárgyalni, amely szükségtelenné teszi az embercsempészetet.
Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter a találkozó után elmondta: Thomas de Maiziere német, Thomas Zwiefelhofer liechtensteini, Etienne Schneider luxemburgi és Simonetta Sommaruga svájci belügyminiszterrel a lehetséges legális migrációs útvonalakról tárgyaltak.
Mikl-Leitner az előzetes adatokra hivatkozva elmondta: 2016-ban nagyjából háromszázezren érkeznek majd a földközi-tengeri útvonalon. Még szembe kell néznünk néhány dologgal - jelentette ki a tárcavezető, utalva a tiroli Brenner-hágónál és más ausztriai határpontoknál tervezett ellenőrzés előkészítésére.
Simonetta Sommaruga svájci belügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy a jó idő beálltával ismét több ember indulhat útnak Európa felé.
A bécsi találkozón a menekültügyi kérdés mellett a terrorizmus és a szélsőségesek elleni harcról is szó esett, és a tárgyalófelek egyetértettek a már rendelkezésre álló adatok hatékonyabb megosztásában. A liechtensteini tárcavezető szerint azonban a közös adatbank nem elég, együttes szándékra is szükség van

Ötszáz menekültet fogadnak be a horvátok

Miro Kovac külügyminiszter Berlinben, egy a témához kapcsolódó konferencián hétfőn arról beszélt: Zágráb betartja ígéretét, és átveszi Törökországtól a szíriai menekülteket. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a legnagyobb kihívás az lesz, hogy Horvátországban tartsák őket. Kovac szerint ugyanis a migránsok Németországba, Ausztriába, Svédországba és Hollandiába akarnak menni. 

A Vecernji List értesülései szerint az átvett szíriai állampolgárokat Zágrábban és Kutinán helyezik el menekültotthonokban. Utóbbiba a veszélyeztetett csoportok kerülnek: a betegek, várandós nők vagy a kiskorúak. Az állam felkínálja a nyelvtanulás lehetőségét, és amennyiben nem tudják fedezni költségeiket, két évig teljes ellátást biztosít számukra. 

A magyar-szerb zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 658 068 illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba. A bródi befogadóállomáson jelenleg 113-an tartózkodnak kitoloncolásra várva, további 32 főt áthelyeztek a zágrábi Porin hotelbe, ők menedékjogi kérelmet nyújtottak be Horvátországban.

Megérkeztett Hollandiába a szír menekültek első csoportja

Kedden Hollandiába is érkeztek szíriai menekültek Törökországból az EU-török megegyezés értelmében - közölte a hágai igazságügyi minisztérium. Az első csoport harmincegy főből áll, menedékkérelmüket Törökországban elbírálták, és megállapították, hogy jogosultak nemzetközi védelemre.

A most érkezett menekülteket ideiglenesen egy befogadóállomáson helyezik el, amíg nem találnak nekik megfelelő szállást az ország területén. A holland hatóságoknak nem volt beleszólásuk abba, hogy kiket válasszanak ki a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek közül, ezt a döntést a török szervek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) munkatársai hozták meg - mondta a szóvivő.

Több mint kétszáz migráns érkezett Görögországba

Az elmúlt huszonnégy órában 225 új menedékkérőt regisztráltak az égei-tengeri görög szigeteken - közölték kedden a görög hatóságok, s ez arra utal, hogy továbbra sem szűnik a Törökországból az Égei-tengeren keresztül a görög szigetekre érkezők áradata, jóllehet előző nap az EU-török alku értelmében 202 migránst szállítottak vissza Törökországba. A görög hatóságok közölték, kedden nem indítanak újabb hajókat Törökországba, mert először fel kell dolgozniuk a benyújtott menedékkérelmeket, szerdán viszont további 200 embert visznek vissza.

Leszboszon kedden több tucatnyian tüntettek szabadságot követelve egy túlzsúfolt táborban, amelyet szögesdrót vesz körül az engedély nélküli távozások megakadályozására. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága leállította a migránsok elhelyezését a Moria táborban, mert a véleménye szerint gyakorlatilag internálótábor vált belőle.