Külföld
Hollande: Közös teherviselés kell!
Várhatóan ma döntenek az uniós külügyminiszterek az illegális bevándorlás megfékezését célzó katonai művelet megkezdéséről
Milánóban szólította fel Francois Hollande francia államfő az EU minden tagállamát, hogy kötelezze el magát a migráció gondjának megoldásában. „Minden tagállam mondja meg, mennyit tud tenni gazdasági, földrajzi, politikai adottságai szerint” – fogalmazott a francia elnök, és egyben felhívta a figyelmet arra, hogy egyetlen európai tagállam sem viselheti egyedül a migráció terhét.
Matteo Renzi olasz kormányfő a közös sajtótájékoztatón kifejtette: Európában a szolidaritásnak, nem pedig a hisztériának és az egoizmusnak kell felülkerekednie.
Renzi és Hollande azután állt az újságírók rendelkezésére, hogy felkeresték az olasz és a francia pavilont a milánói világkiállításon. A francia elnök azt mondta, hogy „Európa életstílust, világszemléletet jelent, ugyanakkor szabályokat is, amelyeket a kontinens országai külső fenyegetéssel szemben sem fognak megsérteni. (…) Védenünk kell magunkat azzal a kötelességtudattal egyetemben, hogy a hazájukban szenvedő népeket is segítenünk kell”.
Francois Hollande szerint az olasz–francia határnál levő Ventimigliában történt határlezárás esetében is a francia fél csak a második dublini egyezmény szabályaihoz tartotta magát. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az olasz partokra érkező migránsok azonosítása és esetleges kiutasítása nem hárulhat egyedül Itáliára, mivel ez az EU feladata. „Segíteni kell Olaszországot, hogy ezzel Európát segítsük” – fogalmazott a francia politikus, hangsúlyozva, hogy hazája kész eszközöket adni az európai határokhoz érkezők azonosítására. Hollande hozzátette, hogy Líbiában is cselekedni kell, hogy az észak-afrikai államnak minél előbb kormánya legyen.
Matteo Renzi szerint a francia határlezárás nem okozott feszültséget Róma és Párizs között, és az olasz és a francia kormányt közös szándék vezérli a migrációs problémák megoldásában. Renzi kijelentette, hogy Ventimiglia nem egyedüli Európában, a migráció Európa határainak számos részén hasonló problémákat teremt.
Az olasz kormányfő hangsúlyozta, hogy az uniónak közös állásfoglalásra kell jutnia a migráció kezelésében. „A szabályokat tiszteletben kell tartani, de józan észre is szükség van, (…) megoldás csak akkor születhet, ha Európának szolidáris a szíve, ha nem így lesz, Olaszország egyedül cselekszik majd” – hangoztatta Matteo Renzi hangsúlyozva, hogy Itália kész életbe léptetni az általa már korábban emlegetett B tervet, amelynek részleteit most sem árulta el.
Az uniós országok külügyminiszterei várhatóan ma, luxembourgi tanácskozásukon döntenek az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának a megkezdéséről. A megbeszélésen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli.
Az uniós országok csúcsvezetői áprilisban úgy döntöttek, hogy az uniónak erő alkalmazásával is fel kell lépnie az embercsempészek tevékenysége ellen. A tagállamok májusban – római főhadiszállással – életre hívták az EUNAVFOR Med elnevezésű tengeri műveletet, amelynek a parancsnoka Enrico Credendino olasz ellentengernagy. A műveletbe több uniós ország hadihajója kapcsolódik be.
A műveleti tevékenység első szakasza – amelynek a megkezdéséről most döntés várható – légi és haditengerészeti felderítésre, értesülések gyűjtésére, a csempészek által leggyakrabban használt útvonalak feltérképezésére, valamint szükség esetén a nyílt tengeren bajba került hajókon levő emberek mentésére korlátozódik.
Ahhoz, hogy már a líbiai partoknál – lehetőség szerint a menekültjárművek útnak indítása előtt – katonai erőt alkalmazzanak a csempészekkel szemben, az EU szeretné megszerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását, amihez viszont a BT-ben jelenleg uralkodó álláspont szerint szükség lenne a líbiai hatóságok ilyen irányú segítségkérésére. Csakhogy Líbiában jelenleg nem működik olyan elismert állami struktúra, amelyről elmondható lenne, hogy egyértelműen uralja a helyzetet – legalábbis végig az ország tengerpartja mentén.