Külföld
Hivatalosan is Donald Trump lett a republikánusok elnökjelöltje
A párt történetében soha ilyen sokan még nem szavaztak jelöltre
A 69 éves milliárdost a republikánusok clevelandi konvenciójának második, keddi napján választották meg a párt elnökjelöltjének. Trump formális jelölését Jeff Sessions alabamai szenátor jelentette be, majd az ábécé-sorrendben szólított tagállamok nevében egy-egy delegátus nyilvánosan és hangosan közölte, hogy kit támogatnak.
Donald Trumpnak 1237 küldött támogatására volt szüksége, ezt már New York államnál - ahonnan származik - megszerezte. Jelöltségét legidősebb fia, Donald Trump Jr. jelentette be, aki három testvérével együtt csatlakozott a New York-i küldöttséghez. Az ifjabb Trump úgy fogalmazott, apja nagyon büszke a mozgalomra, „ez ugyanis nem csak egy egyszerű kampány.”
Ismét naggyá tesszük Amerikát
Megválasztása után a New York-i üzletember a konvenció résztvevőihez intézett videoüzenetében megismételte fia szavait, miszerint: „nem egy kampány, hanem egy mozgalom élén áll. Az elnökválasztási folyamatnak ez a szakasza lezárult... mozgalom lett, de végig kell mennünk” az úton – fogalmazott Trump, aki azonban csak csütörtökön elmondandó beszédében fogadja el hivatalosan is az elnökjelöltséget.
Trump ezúttal nem szabadon beszélt, hanem súgógépről olvasta fel üzenetét. „Ezt a pillanatot soha nem felejtem el” – mondta, s hangsúlyozta, hogy „együtt történelmi eredményt értünk el”, mert a republikánus párt történetében soha ilyen sokan nem szavaztak egy jelöltre.„Ismét naggyá tesszük Amerikát, novemberben győzni fogunk” – búcsúzott híveitől a republikánusok elnökjelöltje.
Rövid üzenete előtt Michael Mukasey, George W. Bush elnökségének igazságügyi minisztere, utána pedig Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Paul Ryan, a képviselőház elnöke, majd Chris Christie, New Jersey kormányzója mondott beszédet. Utána lépett a pódiumra Donald Trump második házasságából született lánya, a nemrég diplomázott Tiffany, majd a milliárdos első házasságából született legidősebb fia, ifjabb Donald Trump.
A 22 éves Tiffany Trump rövid felszólalása az elnökjelölt méltatására összpontosított, az ifjabb Donald Trump azonban kifejezetten politikai beszéddel lepte meg a hallgatóságot. Ifjabb Donald Trump hosszasan kárhoztatta Hillary Clintont, akinek esetleges elnökké választása szerinte olyan kockázat, amelyet az országnak nem szabad vállalnia.