Külföld
Hivatalos: megölték a párizsi merényletek feltételezett szervezőjét
Fennáll a vegyi fegyver használatának veszélye a francia kormányfő szerint
Abaaoudot az ujjlenyomatai alapján azonosították, az ő holttestét találták meg szitává lőve az épületbe behatoló rendőrök. A szerdán hajnalban indított rajtaütés során két ember halt meg, a most azonosított dizsihadista mellett egy magát felrobbantó nő vesztette életét, akit Abaaoud unokatestvéreként azonosítottak. (A szerdai eseményekről bővebben itt olvashat.)
A francia hatóságok gyanítják, hogy a szerdai razziában meghalt Abdelhamid Abaaoud állhat 4-6 olyan merénylet mögött, amelyeket meghiúsítottak Franciaországban 2015 tavasza óta – erről a francia belügyminiszter beszélt azután, hogy csütörtök délután bejelentették: a szerdai razziában a pénteki terrortámadásért felelős Abdelhamid Abaaoud is meghalt Párizs külvárosában. Bernard Cazeneuve szerint egészen múlt hétig azt sem tudták, hogy a férfi egyáltalán Európában van.
November 16-án, három nappal a merényletsorozat után jelezte Párizsnak egy Európán kívüli ország titkosszolgálata, hogy Abaaoud Görögországban van. A belga-marokkói dzsihadista ellen Belgium által kiadott nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, miután húsz év börtönbüntetésre ítélték távollétében.
Egy elkövetőt - Abdeslam Salaht - továbbra is keresnek a francia és belga hatóságok. Brüsszelben további akciókat terveznek a hatóságok.
A Párizstól 235 kilométerre keletre fekvő Charleville-Mezieres településen a rendőrség dzsihadista hálózatok és engedély nélkül tartott fegyverek után kutat.
Franciaországban a múlt pénteki támadások miatt rendkívüli állapotot rendeltek el, aminek értelmében a rendőrség bírói engedély nélkül is tarthat razziákat és házkutatásokat. A parlament alsóháza csütörtökön jóváhagyta a rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. A felsőház pénteken szavaz a javaslatról. A francia rendőrök állandó jelleggel, szolgálaton kívül is, önkéntes alapon, viselhetik a fegyverüket, amennyiben arról tájékoztatják feletteseiket - erről döntött csütörtökön a rendőrség vezetősége. A gyülekezés engedélyezett a merényletek helyszínein, megemlékezési jelleggel.
Razziák Belgiumban

Meg kell állíatni a radikalizálódást
Egyiptomi lap: az ISIS módszereit alkalmazzák az európai francia muszlimokat
A franciák a párizsi vérengzés után az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet módszereivel lépnek fel az ottani muzulmánokkal szemben - olvasható az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi napilapban. A szerző szerint a múlt pénteki merényletsorozat óta „minden Európában élő muzulmánt terroristának tartanak, és a velük szembeni megtorlás az európaiak, kiváltképp a franciák nemzeti kötelességévé vált”. Ennek egyenes következménye például, hogy „a minap szélsőséges franciák egy csoportja koránégetést rendezett, majd a radikálisok muzulmán nőkre támadtak” - írta az újság.
„Nincs a radikalizálódásra spontán született generáció, ez egy hosszú ideig tartó folyamat, konkrét helyszínekkel, mint a börtön vagy a közösségi oldalak. Ki kell szűrni a radikalizálódás jeleit, biztosítani azt, hogy az érintett hozzáértő személyek találkozhassanak ezekkel a fiatalokkal, a közösségi oldalakon és a börtönökben felvilágosító kampányt kell indítani. Ezt a tevékenységet meg kell erősítenünk, el kell mélyítenünk” - hívta fel a figyelmet.
„Franciaországot megtámadták. Franciaország még a döbbenet alatt áll. Erős, gyors és hatékony válaszokat várnak tőlünk” - mondta a miniszterelnök a képviselők előtt. „Érzem, hogy ezekben a padsorokban ez egy nagyon erős pillanat. A törvénytervezet egy erős Franciaország válasza, amely nem hajlik meg és soha nem fog meghajolni. Ez egy demokrácia és egy szabad ország hatékony válasza” - mondta beszéde végén Manuel Valls.