Külföld
Hatvan célpontot támadott az orosz légierő
Légi támogatást is nyújt az USA a szír felkelőknek

Az orosz hírügynökségek Igor Makusev tábornokot, helyettes vezérkari főnököt is idézik, aki szerint a lázadók súlyos veszteségeik miatt kénytelenek stratégiát váltani, szétszóródni, álcázni magukat és elrejtőzni. A bevetések száma jelentősen meghaladta a légi hadjárat előző napjaiban közölt napi tíz-huszonötöt. A repülőgépek és helikopterek a szíriai Latakia közelében lévő Hmejmim orosz légitámaszpontról indultak. A rövid moszkvai közlemény emlékeztet arra, hogy Oroszország nem tervezi részvételét földi hadműveletekben Szíria területén.
Péntekre virradóra a francia hadsereg a rakkai kiképzőtáborra dobtak bombákat. Az Iszlám Állam pajzsként használja a civil lakosságot Irakban és Szíriában is, s ez megnehezíti a hadműveleteket és a célpontok kiválasztását - mondta a francia védelmi miniszter. Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter Moszkvát bírálta, mivel az hogy az orosz légicsapások 80-90 százaléka nem az IÁ-t célozza, hanem Aszad szíriai elnök védelmére szolgál.
Meglepetésszerű támadásokkal válaszolnak a dzsihádisták
Az Iszlám Állam eközben meglepetésszerű támadások sorozatával több települést is elfoglalt rivális lázadócsoportoktól pénteken a szíriai Aleppó tartományban. A szélsőséges iszlamisták csütörtök este kezdett támadása váratlanul érte a kormányerőket, de a rezsimmel szövetséges Iránt és Oroszországot, valamint a kormány ellen küzdő felkelőcsoportokat is.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szíriai emigráns szervezet szerint az utóbbi hónapok legjelentősebb IÁ-hadműveletéről van szó. Meglepetésszerű támadások sorozatával a két tűz közé szorult ellenfelektől három települést is sikerült péntekre ellenőrzésük alá vonniuk. A térségben lévő - Gyalogsági Akadémiaként ismert - katonai bázist is elfoglalták, amely mindössze 16 kilométerre fekszik Aleppótól. A bázis két évvel korábban került a felkelők kezére a szíriai hadseregtől.
Az USA támogatja a lázadókat az IÁ elleni harcban
Az amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy országa átalakítja a szíriai mérsékelt ellenzéki erők kiképzési programját, nagyobb hangsúlyt helyezve a kurd alakulatokkal folytatott együttműködésre. Ashton Carter elmondta: a kurdokkal végzett munka már eddig is "a hatékony együttműködés" jó példájaként szolgált. Carter az észak-szíriai kurd egységeket "tehetséges, céltudatos szárazföldi erőknek" nevezte. Kijelentette: az Egyesült Államok éppen ilyen együttműködést szeretne kialakítani más ellenzéki csoportokkal is Szíria egyéb térségeiben. A tárcavezető elismerte, hogy Washington "nem volt elégedett" a kongresszusi körökben is sokat bírált, egyes képviselők által kudarcnak nevezett 500 millió dolláros szíriai kiképzési program kezdeti eredményeivel, és az amerikai kormány már hetek óta dolgozik a program javításán.
Carter kérdésre válaszolva megerősítette: az amerikai kormány rendelkezésére álló adatok szerint iráni területen csapódott be négy, szíriai célpontok ellen indított orosz robotrepülőgép, valószínűleg műszaki hiba miatt. Hozzátette: az Egyesült Államok veszélyesnek tartja, hogy Oroszország más országok előzetes értesítése nélkül vet be ilyen fegyvereket a szíriai konfliktusövezetben.