Külföld
Hatékonyságot várnak a visegrádiak az EU-tól
A horvát elnök hazánkban tárgyalt, a kormányfő sértegette Magyarországot

A migrációval kapcsolatos lényegi kérdésekben egyetértenek a visegrádi államfők, az eddigi halogatás helyett itt az ideje a sokkal határozottabb uniós cselekvésnek – így összegezte a cseh, szlovák, lengyel, valamint horvát kollégájával folytatott balatonfüredi egyeztetését Áder János köztársasági elnök. Hangsúlyozta, az Európai Uniónak muszáj gondoskodnia azokról, akik valóban háború elől menekülnek, fel kell lépni a kifizetődő üzletággá vált embercsempészet ellen, s több forrást kell biztosítani a menekülttáborok felállításához a válságzónák peremén.
Milos Zeman cseh államfő elmondta, megérti hazánk és Horvátország nehéz helyzetét, s remélhetőleg az unió is határozottabb fellépést fog mutatni, egyelőre ugyanis képtelennek látszik saját külső határainak védelmére. Az elnök szerint senki sem tudja, a migránsok mekkora része menekül valóban háború elől, s mennyien vannak a gazdasági bevándorlók, sőt dzsihadisták. A migránsok jelentős része jó helyzetben lévő fiatal, akik a családjukat hátrahagyták a a háborús övezetben – mondta. Megjegyezte: egy menekült kötelessége, hogy az első biztonságos országban kérjen menedékjogot.
Hatékony és megfelelő uniós politika kell, de ma ilyen nem létezik, és a kvótarendszer sem hatékony megoldás – mondta Andrzej Duda lengyel elnök, aki szerint a kvóták elutasítása nem egyenlő a humanitárius szempontok figyelmen kívül hagyásával. Andrej Kiska szlovák államfő szerint fontos a szolidaritás az uniós országok között, nehogy Európa ismét keleti és nyugati részre, régi és új tagállamok csoportjára essen szét.
Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő a V4-es határrendészeti együttműködésről elmondta, a schengeni határ védelméről van szó, ez nem egyszerűen magyar–horvát határszakasz. Ellenőrzött határátlépésre van szükség, vagyis a zöldhatárt ellenőrzik, de a határátkelőkön továbbra is be lehet majd lépni – hangsúlyozta az elnök.
Eközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a horvát nagykövetet, amiért Zoran Milanovic horvát kormányfő „megsértette Magyarországot”. A szociáldemokrata politikus hazánkat „Európa vakbelének” nevezte, amelynek kormányfője „aktív kommunista, majd liberális volt, mindenből egy kicsit”. Bírálta Grabar-Kitarovicot, amiért anélkül tárgyal a V4-es vezetőkkel, hogy vele egyeztet, sőt, elismerte a horvát menekültügyi rendszer kudarcát. Szijjártó szerint senki sem engedheti meg magának, hogy ilyen hangnemben beszéljen Magyarországról, aki így tesz, az „kulturálatlan, civilizálatlan”, nem méltó egy európai ország vezetésére. A tárcavezető tegnap a Német Gazdasági Klub konferenciáján arról beszélt, hogy nem lehet elviselhető mederben tartani a migrációs áradatot, ha az EU nem tudja visszaszerezni közös erővel a görög határok feletti ellenőrzést.