Külföld

Hatékonynak bizonyul az orosz beavatkozás

Mielőbb rendezné a szíriai konfliktust Moszkva, tegnap megegyezést segítő válságkezelési „ötleteket” terjesztett az ENSZ elé

Moszkva állítólag egy nyolc pontból álló dokumentumot terjesztett az ENSZ elé a szíriai válság rendezésére, amelyben egy tizennyolc hónapra előre vetített alkotmányreformot vázol fel. Orosz hírforrások az Iszlám Állam terrorszervezet elleni sikeres akciókról számoltak be.

 Damaszkusz 20151112A romok között játszanak a gyermekek Damaszkuszban (Fotó: Reuters - Bassam Khabieh)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordult Oroszország a szíriai konfliktus mihamarabbi rendezése érdekében egy nyolc pontból álló tervezettel, amelynek első öt pontja az Iszlám Állam és más szélsőséges csoportok elleni határozottabb fellépést szorgalmazza – értesült a Reuters hírügynökség. A második részben Moszkva egy szí­riai alkotmányreformot vázol fel, amely megvalósításához a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette kormány és az ellenzéki csoportok képviselőinek együttesen kellene tárgyalóasztalhoz ülniük. A kidolgozott alkotmánytervezetet népszavazással fogadnák el.

A reformfolyamatot a Reuters által publikált dokumentum szerint nem Aszad irányítaná, hanem valaki, akit az ellenzék és a kormány közösen jelölne ki. Ezzel kapcsolatban említették az ENSZ szíriai különmegbízottját, Staffan de Misturát. Az új alkotmány alapján előre hozott elnök- és parlamenti választásokat is tartanának, Moszkva pedig nem zárja ki, hogy Aszad is induljon az elnöki székért. A Reuters közleményét követően Moszkva óvatosan cáfolt: Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes elmondta, nem egy konkrét tervezetet dolgoztak ki, csak ötleteket vetettek fel a jövőbeli tárgyalásokhoz.

A SputnikNews orosz hírportál friss jelentésekre hivatkozva tegnap közölte, hogy az orosz erők legalább 137 légi csapást mértek az Iszlám Állam állásaira az elmúlt három napban Szíriában, és legalább 448 létesítményt, köztük lőszerraktárakat semmisítettek meg. Az orosz védelmi minisztérium „rendkívül hatékonynak” nevezte a dzsihadisták állásaira mért légi csapásokat.

Igor Konashenkov, az orosz honvédelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az orosz légitámadások elsősorban a szíriai Aleppó, Damaszkusz, Rakka, Hama és Homsz város területére korlátozódtak. Hozzátette, a háromnapos légicsapás-sorozat során nem csupán az Iszlám Állam pozíciói pusztultak el, hanem az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló al-Nuszra front nevű iszlamista szervezetet is érték támadások.

A török államfő tegnap ismét felvetette egy szíriai repüléstilalmi övezet létrehozását. Recep Tayyip Erdogan szerint az övezetre azért lenne szükség, hogy a menekültek haza tudjanak térni.