Külföld

Hatalmas meglepetés a lengyel elnökválasztáson

Második helyre csúszott vissza Komorowski államfő, már kampányolnak a második fordulóra

 Megkezdődött hétfőn reggel a lengyelországi elnökválasztás második fordulójának választási kampánya, amelyben Bronislaw Komorowski hivatalban lévő elnök három kérdésben népszavazás kiírását helyezte kilátásba. A legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a lengyelországi elnökválasztás első fordulóját, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így második fordulót kell tartani.

A részvételi arány becslések szerint viszonylag alacsony volt, a szavazásra jogosultak 49,4 százaléka élt választójogával.
Duda a szavazatok 34,8 százalékát nyerte el. Mögötte a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski végzett a voksok 32,2 százalékával. A harmadik az áprilisi felmérésekben váratlanul előretörő független Pawel Kukiz lett, viszonylag magas, 20,3 százalékos aránnyal.
A közölt becslések szerint az euroszkeptikus KORWIN párt elnöke, Janusz Korwin-Mikke 4,4 százalékkal végzett, Magdalena Ogórek, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) jelöltje 2,4 százalékra tett szert, Adam Jarubas, a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Lengyel Parasztpárt (PSL) jelöltje a voksok 1,6 százalékát kapta meg, míg a balliberális és antiklerikális Janusz Palikot 1,5 százalékot szerzett.
Komorowski és Duda egyaránt gratulált a jó eredményt elérő harmadik befutónak, Pawel Kukiznak. Mindketten nyitottnak mondták magukat a Kukiz által sürgetett egyéni választókerületek bevezetéséről szóló párbeszédre.

Megkezdődött a második forduló választási kampánya

A második forduló május 24-én esedékes. Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen, kétfordulós elnökválasztást. A második fordulóra akkor kerül sor, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a szavazatok több mint felét. 

A második fordulóban az első fordulóban - a jelenlegi becslések szerint - első helyen végzett ellenzéki jelölt, Andrzej Duda mérkőzik meg Komorowskival.
Duda hétfőn hajnalban az egyik legforgalmasabb varsói belvárosi metrómegállóban kávéval kínálta a munkába igyekvő fővárosiakat. Ez alkalomból elmondta a sajtónak, hogy elnökként új alkotmányt szeretne kezdeményezni, melyben többek között az állampolgárok által kezdeményezett népszavazás elveit rögzítenék. Kilátásba helyezte, hogy programjának egyes pontjairól tárgyalást kezd Pawel Kukizzal.

Komorowski hétfőn reggel a varsói reprezentatív elnöki palotában, a Belwederben tartott sajtóértekezleten bejelentette, hogy megválasztása esetén a szenátus jóváhagyásával népszavazást ír ki, melyben a lengyelek három kérdésben fejthetnék ki véleményüket. Elsősorban az egymandátumos választókerületeknek a választási rendszerbe való beiktatásáról döntenének, ami Kukiz fő követelése. Komorowski stábja hétfőn délelőtt egy új választási spottal is előrukkolt, mely az elnököt az egyéni választókerületek régi híveként mutatja be. 
Komorowski emellett két másik, az utóbbi időben sokat vitatott kérdésben írna ki népszavazást: az adóügyekben egy olyan elv bevezetését fontolná meg, melynek értelmében nem egyértelmű esetekben az adózó javára döntenének az adóhivatalok.

A népszavazás harmadik kérdése a pártok állami költségvetési támogatásának a megszüntetése volna. Ez a PO nyolcéves kormányzása alatt már korábban is többször felmerült, többek között Donald Tusk volt miniszterelnök támogatta a kisebb pártok által élesen ellenzett javaslatot. Több közvélemény-kutatás szerint a lengyelek több mint fele helyeselné a költségvetési támogatás megszüntetését. 

„Ne higgyetek ezekben a népszavazásokban”

Komorowski népszavazási javaslatára Kukiz a Facebook-oldalán reagált. „Most olvasom, hogy Komorowski elnök mindig is az egyéni választókerületek híve volt” – írta. Jelezte, hogy hamarosan közzéteszi mozgalmának azon petícióit, amelyeket korábban – eredménytelenül – az elnöki hivatalnak címeztek. „Ne higgyetek ezekben a népszavazásokban” – figyelmeztette híveit, „szemfényvesztésnek és időhúzásnak” minősítve Komorowski ígéretét. Lengyel kommentátorok szerint Kukiz reakciója megerősíti azt a feltételezést, hogy a protesztszavazatok zömét begyűjtő politikus a második forduló előtt semmiképp sem fogja a jelenlegi elnököt támogatni.
Az országos választási bizottság (PKW) egyelőre csak az egyes települések részeredményeit tette közzé. A voksokat kézzel számlálják, a számítógépes összesítést csak kisegítő módszerként alkalmazzák, mivel az őszi önkormányzati választás során akadozó informatikai rendszer továbbra sem megbízható. A végleges eredményt a PKW eredetileg keddre ígérte, a legutóbbi közlemények szerint nem kizárt, hogy már hétfőn este ismertetik azt.     

Komorowski televíziós vitára hívta Dudát

Kijelentette: az eredményt úgy kell felfogni, hogy az "a hatalomban lévők szélesebb értelmű táborának" szóló figyelmeztetés. Az eredményből azt a következtetést lehet levonni, hogy "a politikusoknak jobban kell figyelniük a szavazók hangjára" - tette hozzá.
Duda elfogadta a meghívást, megjegyezve, hogy azt már négy hónapja várta. Arra utalt, hogy Komorowski az első forduló előtt nem akart televíziós vitát. A PiS jelöltje hangsúlyozta, hogy még csak az exit poll-eredményeket ismerik, és hogy a két forduló között mindenképpen kemény munkára van szükség. 
Az exit poll-eredményeket a leghevesebb örömkitörésekkel Pawel Kukiz választási stábja fogadta. Mivel a jelölt közkedvelt punk-rock énekes, koncertet rendeztek, amelyen ő is szerepelt. Kukiz beszédében megköszönte azt a támogatást, amelyet apjától kapott az elnökválasztási küzdelemhez. A jelölt csütörtökön felfüggesztette kampányát apja betegsége miatt.
Az országos választási bizottság (PKW) a végleges eredményt a legkorábban keddre ígérte.