Külföld

„Ha azt mondod, üssünk, ütünk, ha azt mondod, öljünk, ölünk!”

Megtartották a puccskísérlet áldozatainak gyászszertartását + VIDEÓ

Tüntetők ezrei vonultak fel szombat éjjel több török városban, támogatásukról biztosítva a török kormányt, és tiltakozva a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő puccskísérlet ellen. Közben diplomáciai téren is a puccskísérlet az egyik leggyakoribb téma: John Kerry cáfolja azon állításokat, melyek szerint Amerika áll az államcsíny mögött, míg kiderült, hogy Egyiptom miatt nem utasította el az ENSZ BT a pénteki történteket. Az isztambuli Fatih mecsetben megtartották a puccskísérlet áldozatainak gyászszertartását.   

török_erdogan_ima_reuers_lead
 Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak azt mondta, hogy ha Recep Tayyip Erdogan az utóbbi napok történéseire az alapvető jogok további megnyirbálásával reagál, azzal a török elnök csak eltávolodik az Európai Unió és a NATO által képviselt értékektől. „Ezzel (Erdogan) ugyan belpolitikailag erősítené pozícióját, külpolitikailag viszont elszigetelődne” – vélekedett a német EU-biztos. „Remélem, hogy együttműködésünket szigorúan a jogállami elvek szerint és értékeink mentén folytatjuk” – hangsúlyozta Oettinger.

Mint arról John Kirby, az amerikai külügyi szóvivő közleményében beszámolt, az amerikai diplomácia Luxembourgban tartózkodó vezetője telefonon beszélt Cavusogluval, és arra sarkallta Ankarát, hogy az államcsínykísérlettel kapcsolatos vizsgálatai során tanúsítson önmérsékletet, és tartsa tiszteletben a jogállami normákat. Kerry megismételte azt a korábbi ígéretét, hogy országa kész segítséget nyújtani Ankarának a puccskísérlet körülményeit érintő nyomozásában.    

Az amerikai külügyi tárca vezetője ugyanakkor határozottan visszautasította azokat a "nyilvánosan elhangzott megnyilatkozásokat", amelyek azt sugallják, hogy az Egyesült Államoknak köze lett volna a puccskísérlethez. Az effajta állítások "teljesen hamisak" és ártanak a két ország kapcsolatának - szögezte le a szóvivő szerint Kerry.

Putyin és Erdogan találkozni fognak 

Az orosz elnök a stabilitás és az alkotmányos rend mielőbbi helyreállását kívánta vasárnap telefonon török hivatali kollégájának, akivel augusztus első hetében személyesen találkozik majd – közölte a Kreml és az Anadolu török hírügynökség. Vlagyimir Putyin a meghiúsult törökországi puccskísérlet miatt hívta fel Recep Tayyip Erdogant, s megengedhetetlennek és alkotmányellenesnek minősítette a történteket. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy a moszkvai vezetés elvből ellenzi az ilyen államellenes erőszakot.

Putyin részvétét fejezte ki a mintegy 250 halálos áldozat miatt. A két államfő közötti telefonbeszélgetés egy újabb lépés a Moszkva és Ankara közötti kapcsolatok normalizálása felé. A viszony még tavaly novemberben romlott meg, amikor Törökország a szíriai határ felett lelőtt egy orosz vadászgépet, de azóta már közeledett egymáshoz a két ország, az incidensért ugyanis június végén bocsánatot kért Erdogan.

Objektum doboz