Külföld
Gyorsreagálású egységekkel segíti a WHO moszuli menekülteket
Elmenekült a terrorszervezet vezére - Az ISIS pokolgépes támadásokkal hátráltatja a rakkai offenzívát - Tömegsírt találtak Moszulnál
A WHO összesen 82 csapatot helyezett készenlétbe a moszuli menekültek megsegítésére. A szervezet közleménye szerint a menekültek gyorsan növekvő száma miatt gondokra számítanak a táborok ivóvízellátását és higiéniai körülményeit illetően. Nem kizárt, hogy a szennyezett víz és élelem miatt járvány, például kolera ütheti fel a fejét. Különösen aggasztónak tartja továbbá a WHO, hogy a gyerekek állítólag nem kaptak oltásokat azóta, hogy az Iszlám Állam 2014 júniusában átvette a hatalmat Moszulban, Irak második legnagyobb városában.
Visszafoglalt a hadsereg egy fontos települést Moszultól délre
Visszafoglalta a Moszult ostromló iraki hadsereg az ISIS-től a várostól délre eső utolsó nagyobb települést, Hammám el-Alilt - jelentette hétfőn az AFP francia hírügynökség.
Katonák, rendőrök és a terrorelhárítás különleges egységei teljesen átvették az irányítást a Moszultól 15 kilométerre délkeletre fekvő városban. Hammám el-Alil elfoglalása kulcsfontosságú volt: innen az iraki erők gyorsabban el tudják érni Moszul déli külvárosát, ahol a nemzetközi repülőtér és az a nagy katonai támaszpont is található, ahonnan az iraki hadsereg kénytelen volt elmenekülni még 2014 júniusában, amikor az Iszlám Állam hatalmába kerítette a várost.
Az iraki hadsereg kelet felől már behatolt Moszul területére, és több városnegyedben is átvette az ellenőrzést. A katonák észak felől is közelítenek a város felé.
Az al-Arabíja hírtelevízió jelentése szerint Hammám el-Alil környékén az iraki katonák megölték az IÁ egyik parancsnokát. A híradás szerint a férfit Abu Hamzának hívták, és algériai volt.
Közben az iraki kurd autonóm terület vezetői bejelentették, hogy szabadon engedték és átadták a japán hatóságoknak azt a japán állampolgárt, akit október közepén vettek őrizetbe Moszul mellett az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez fűződő gyanús kapcsolatai miatt. Az észak-iraki kurd hatóságok szerint a japán férfi okostelefonon kommunikált az ISIS több tagjával. Letartóztatásakor azt állította, hogy szabadúszó újságíró, és Moszul ostromáról tudósít.
Becslések szerint még nagyjából egymillió ember élhet a dzsihadisták kezén levő városban. Az Iszlám Állam harcosainak kiűzésére három hete indított átfogó offenzívát az iraki hadsereg az észak-iraki kurd autonóm terület harcosainak, síita milíciáknak, több térségbeli szunnita törzs fegyvereseinek, illetve az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíciónak a támogatásával.
Abu Bakr al-Bagdadi elmenekült Moszulból
Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetője elmenekült Moszulból - jelentette hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség az iraki hadsereg közlésére hivatkozva.
Az iraki fegyveres erők sajtóosztályának közlése szerint hírszerzési források megerősítették, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, 150 családot élő pajzsként használva az esetleges légicsapások ellen, elhagyta a dzsihadisták ostrom alatt álló iraki fellegvárát.
A múlt héten Bagdadi felszólította a terrorszervezet harcosait, hogy a bármi áron védjék meg Moszult, egyben azzal fenyegette meg az iszlamisták elleni hadműveletben részt vevő Törökországot, hogy az Iszlám Állam "új tevékenységi területének" nevezte a szomszédos államot.
Fuád Maszúm iraki elnök korábban közölte: nem megölni, hanem elfogni akarják a dzsihadisták vezérét. Fuád Maszúm szerint Bagdadi az iraki-szíriai határ mentén folyamatosan mozogva próbálja kijátszani az ellene hajtóvadászatot folytató erőket.
"Reméljük, hogy el tudjuk fogni Bagdadit, mivel Szaddám Huszeinhez hasonlóan bíróság elé szeretnénk állítani" - utalt Maszúm az iraki diktátorra, akit egy iraki törvényszék ítélt halálra emberiesség elleni bűnökért, s 2006-ban kivégezték.
Tömegsírra bukkantak Moszul közelében
Az iraki hadsereg bejelentette hétfőn, hogy Moszul közelében nagyjából száz lefejezett holttestet rejtő tömegsírra bukkant.
A tetemeket Hammám el-Alil agráriskolájának területén találták - olvasható a hadsereg által kiadott közleményben.
Egyelőre nem világos, hogy az áldozatokat mostanában ölték-e meg, és civilekről vagy katonákról van-e szó. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint polgári áldozatokat rejt a tömegsír.
Az ENSZ két hete arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőségesek többtucatnyi civillel végezhettek az ISIS utolsó iraki bástyája, Moszul ostromának október 17-i kezdete óta.
Tömegsírt már korábban is találtak az ISIS-tól visszafoglalt területeken. Azokról az áldozatokról azt gyanították, hogy a jazidi kisebbség tagjai, illetve a hadsereg síita újoncai, akikkel az Iszlám Állam harcosai Irak északi és középső területeinek 2014-es lerohanásakor végeztek.
Az ISIS pokolgépes támadásokkal hátráltatja a rakkai offenzívát
Az ISIS pokolgépes támadásokkal igyekszik hátráltatni a Szíriai Demokratikus Erők (SZDE) nevű arab-kurd koalíció előretörését a dzsihadista szervezet szíriai fellegvára, Rakka irányába - közölte egy kurd forrás hétfőn, két nappal az után, hogy az SZDE Washington támogatásával megindította a város visszafoglalását célzó offenzívát. A tájékoztatás szerint a dzsihadisták eddig öt alkalommal hoztak működésbe autóba rejtett pokolgépeket az SZDE feltartóztatására. A Reuters hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az IÁ az iraki fellegvárát, Moszult ostromló erők ellen is pokolgépes támadások sorát hajtotta végre.
A harcok jelenleg a Rakkától 50 kilométerre északra fekvő Ain Issza település térségében zajlanak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) hétfőn közölte, hogy az SZDE megsemmisített egy robbanószerrel megpakolt járművet egy Rakkától északra található tanyán. A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint bár az arab-kurd koalíció elfoglalta a dzsihadisták néhány állását, "tényleges előrelépés" még nem történt. Az Aamák hírügynökség eközben arról tájékoztatott, hogy a dzsihadisták rakétával eltalálták az SZDE egyik páncélozott járművét, és a benne ülők mind meghaltak.