Külföld
Gabriel: Véget kell vetni a kölcsönös ultimátumoknak
A német külügyminiszter szerint az EU nyitott a tárgyalásokra Ankarával, de az állandó konfrontáció nem visz előbbre
"Csak azt tudom javasolni, hogy hagyjunk fel a kölcsönös ultimátunokkal" - jelentette ki etiópiai látogatásán a német külügyi tárca vezetője.
Gabriel hangsúlyozta, hogy Törökország útja az Európai Unióba világosan kirajzolódik azokkal a felvételi kritériumokkal, amelyeket az unió szabott Ankarának. Az, ami jelenleg történik Törökországban, nem felel meg ezeknek a feltételeknek. Hozzáfűzte: amennyiben a feltételek és a kapcsolatok újratárgyalását szeretnénk elérni, azt mindkét félnek akarnia kellene.
Gabriel elmondta, hogy az EU nyitott az újabb tárgyalásokra. " Ugyanakkor úgy vélem, ennek csak akkor van értelme, ha Törökország is azt jelzi, hogy el akar állni a konfrontációtól. Ugyanakkor az, amit most hallani, az újabb ultimátumok, új konfrontáció, és mindez nem visz minket előbbre" - vélekedett a német politikus.
Erdogan a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) török fővárosban lévő székházában tartott parlamenti frakcióülésén kijelentette: ha az Európai Unió nem nyit meg újabb fejezeteket Törökország csatlakozási folyamatában, akkor a két félnek nincs miről beszélnie és Ankara "búcsút int" Brüsszelnek.