Külföld

Fordulópontot hozott 9/11 évfordulója

Barack Obama amerikai elnök bejelentette a légi hadviselés szíriai kiterjesztésére vonatkozó szándékát az Iszlám Állam ellen

A New York-i terrortámadások 13. évfordulójára időzített beszédében jelentett be paradigmaváltást Barack Obama. Az amerikai elnök bejelentette a szunnita szélsőségesek előretörésének megállítását célzó stratégiáját.

9/11
Gyász a World Trade Center ikertornyainak helyén kialakított Ground Zero emlékhelyen (Fotó: Reuters/Andrew Burton)

Nincs kerek évfordulója a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak, de mivel az iszlamista terrorszervezetek a dátumnak szimbolikus és propagandisztikus jelentőséget tulajdonítanak, az Egyesült Államok biztonsági szolgálatai a korábbi évekhez hasonlóan most is fokozott készültségben várták a terrortámadások évfordulóját. Amerikai biztonsági szakértők szerint a dzsihadista terrorcsoportok közül az Egyesült Államok területére nézve az Arab-félszigeten működő al-Kaida szervezet jelenti a legnagyobb veszélyt.

Idén a Szíriában és az Irakban jelentős területeket uralma alá hajtó, magát Iszlám Államnak (IÁ) tituláló szélsőséges csoport előretörése áll az aggodalmak középpontjában, különösen azután, hogy annak tagjai nemrég fejeztek le két amerikai újságírót.

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke szerda esti televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az IÁ elleni légi csapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, miközben harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól.

Négypontos cselekvési stratégiáját ismertetve Barack Obama kijelentette, hogy az Egyesült Államok módszeres légi hadjáratot fog folytatni a terroristák ellen, és a korábbiakkal ellentétben már nemcsak a saját állampolgárai védelmére és humanitárius küldetésekre fog összpontosítani, hanem az iraki erők offenzívájával párhuzamosan mér majd csapásokat az IÁ állásaira, bázisaira. „Mi több, világossá tettem, hogy le fogjuk vadászni a terroristákat, akik az országunkat fenyegetik, bárhol legyenek is. Ez azt jelenti, hogy nem fogok habozni az IÁ-val szemben Szíriában is fellépni Irak mellett” – mondta. Közölte, hogy újabb 475 katonát vezényel Irakba, akik kiképzik, valamint hírszerzési adatokkal és felszereléssel látják el az iraki és a kurd erőket, de a harcokban nem vesznek részt. Obama elnök emellett ismételten arra kérte a kongresszust, hogy adjon a kormány számára pótlólagos felhatalmazást és anyagi eszközöket a szíriai mérsékelt fegyveres ellenzék kiképzésére.

Barack Obama, akit sokan bíráltak, amiért nemrégiben még úgy fogalmazott, hogy kormányának nincs stratégiája az IÁ szíriai jelenlétével kapcsolatban, szerdán azt hangsúlyozta, hogy Amerika vezető szerepe „az egyetlen állandó (tényező) egy bizonytalan világban”.

A beszéd után John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke és Kevin McCarthy, a szövetségi alsóház republikánus többségének vezetője kijelentette, hogy támogatja az elnöknek a szíriai felkelők felfegyverzésére vonatkozó javaslatát, de úgy vélték, hogy Obama stratégiája nem elégséges, és azt csak nagyon lassan, évek alatt lehet végrehajtani.

Barack Obama azzal, hogy bejelentette az IÁ elleni stratégiáját, kockázatos játszmába fogott, nem utolsósorban saját történelmi megítélése szempontjából – írták az első amerikai lapelemzések az elnök szerda esti televíziós beszédéről.


Moszkva és Damaszkusz agressziótól tart
Bármiféle szíriai katonai beavatkozás agressziónak minősül, amennyiben az Damaszkusz előzetes engedélye nélkül történik – mondta csütörtökön a nemzeti megbékélésért felelős szíriai miniszter. Ali Hajdar szerint az Iszlám Állam legyőzésére hirdetett harcot a nyugati hatalmak ürügyként használhatják egy esetleges beavatkozásra. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának előzetes jóváhagyása nélkül a nemzetközi jog „durva megsértésének” és agressziónak minősülne a terrorszervezet elleni amerikai beavatkozás Szíriában – hangsúlyozta Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő. Frank-Walter Steinmeier német és Philip Hammond brit külügyminiszter tegnap közös sajtótájékoztatón közölte, hogy országaik támogatják az Iszlám Állam elleni erőfeszítéseket, de a légi csapásokban nem vesznek részt. Eközben először találkozott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel Staffan de Mistura, az ENSZ új szíriai különmegbízottja. A diplomata rendkívül hasznosnak nevezte az egyeztetést, Aszad pedig úgy fogalmazott: „a jelenlegi szíriai események elsődleges fontosságúvá tették a terrorizmus elleni küzdelmet, mivel az súlyos veszélyt jelent mindenki számára”.