Külföld

Fidesz: A Jobbik képmutató

A Jobbikos Jakab Péter azzal vádolta meg a Fideszt, hogy "titokban elfogadta a kvótarendszert"

Hivatalosan is megérkezett az Európai Bizottság keresetlevele az Igazságügyi Minisztériumba (IM) arról, hogy a testület megindítja az eljárást az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt - közölte a tárca. A Jobbikos Jakab Péter azzal vádolta meg a Fideszt, hogy "titokban elfogadta a kvótarendszert", a nagyobbik kormánypárt a vádra közleménnyel reagált, melyben kiemelik: "Ők beszélnek a kvótákról, akik Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt megakadályozták a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást".

A kötelezettségszegési eljárás megindítását megelőzően Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében megsemmisítési keresetet indított az Európai Unió működéséről szóló szerződés vonatkozó cikke alapján az Európai Tanács által az év szeptemberében elfogadott, a menedékkérők áthelyezéséről szóló határozat ellen, amely ügyben az Európai Bíróság tavaly szeptember 6-án elutasította Magyarország keresetét, egyben érvényben tartotta a határozatot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert egy más témában tartott sajtótájékoztatón arról is kérdezték: hogyan lehet, hogy Magyarország titokban befogadott 1300 menekültet, miközben kampányol a kötelező kvóta szerinti mintegy 1294 menekült befogadása ellen. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország azért küzd a kötelező betelepítési kvóta ellen, mert ezzel illegális bevándorlókat akarnak behozni az EU területére, és el akarják venni a nemzetállamok jogát, hogy saját maguk döntsék el kiket engednek be. Szerinte azonban ettől független kérdés, hogy a genfi egyezmény alapján Magyarország hogyan fogad be menekülteket.

A kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság még a bíróság fenti elutasító döntése előtt megindította és lefolytatta. Ennek megfelelően június 15-én hivatalos felszólítást küldött, amelyre a magyar kormány július 13-án küldte meg válaszát. Július 26-án a bizottság, szintén négyhetes határidőt biztosítva, indokolással ellátott véleményt küldött, amelyre a magyar kormánynak augusztus 23-áig kellett válaszát megküldenie.

A határidők szempontjából lényeges, hogy ennek a gyorsított eljárási folyamatnak, amely ellen a magyar kormány mindkét válaszlevelében tiltakozott, egyetlen oka volt, hogy az említett cikk szerinti kötelezettségszegési eljárást a bizottság még az áthelyezési határozat alkalmazási idejének lejárta, tehát tavaly szeptember 26. előtt befejezettnek nyilváníthassa, hiszen érdemben csak így tudna a kötelezettség elmulasztása mellett érvelni a bíróság előtt.

Tavaly decemberben a visegrádi négyek a szolidaritás jegyében több mint 36 millió eurós támogatást ajánlottak fel, amelynek célja a líbiai határvédelem megerősítése.

A Jobbik elképesztően képmutató. Ők beszélnek a kvótákról, akik Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt megakadályozták a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást. A Jobbik velük együtt a mai napig tagadja a Soros-tervet is, de ebben nincs semmi meglepő, mert Vona Gábor maga vallotta be, hogy a hatalomért és a pénzért eladta a párt lelkét. A valódi rászorulóknak Magyarország mindig is oltalmat adott, azonban semmiféle kvótát nem teljesítettünk, és amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, nem is fogunk. Ezzel szemben Vona Gábor arról beszélt, hogy "el lehet gondolkodni a kvótán". 

Fidesz: A Jobbik képmutató

A Jobbikos Jakab Péter azzal vádolta meg a Fideszt, hogy "titokban elfogadta a kvótarendszert", a nagyobbik kormánypárt a vádra közleménnyel reagált:

"A Jobbik elképesztően képmutató. Ők beszélnek a kvótákról, akik Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt megakadályozták a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást. A Jobbik velük együtt a mai napig tagadja a Soros-tervet is, de ebben nincs semmi meglepő, mert Vona Gábor maga vallotta be, hogy a hatalomért és a pénzért eladta a párt lelkét. A valódi rászorulóknak Magyarország mindig is oltalmat adott, azonban semmiféle kvótát nem teljesítettünk, és amíg a Fidesz-KDNP kormányoz, nem is fogunk. Ezzel szemben Vona Gábor arról beszélt, hogy "el lehet gondolkodni a kvótán"."