Külföld
Ferenc pápa nem akarta megbántani Trumpot
„Aki hidak helyett falak építésében gondolkodik, nem keresztény”
Federico Lombardi kijelentette: Ferenc pápa ugyanezt mondta már több alkalommal az európai migrációs helyzetről is.
Az egyházfő Mexikóból hazafelé tartva, a pápai repülőgépen nyilatkozott. Ferenc pápa - miközben leszögezte: nem akar tanácsot adni az amerikai katolikusoknak, hogy kire voksoljanak az őszi elnökválasztáson - újságírókkal beszélgetve fejtette ki véleményét az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért versengő Donald Trump bevándorlási nézeteiről és állásfoglalásairól.
„Az az ember, aki nem hidak, hanem csakis falak építésében gondolkodik - bárhol legyenek is ezek a falak - nem keresztény. Ez nincs benne az evangéliumban” - fogalmazott Ferenc pápa.
A szentszéki szóvivő hozzátette: „a befogadásról szóló már ismert beszéd, vagyis, hogy hidakat kell építeni falak helyett, ennek a pápaságnak a jellemzője. Így kell értelmezni és érteni”.