Külföld

Ferenc pápa bocsánatot kért

Ellenségek gyűrűjébe került a katolikus egyházfő

Ferenc pápa az egyház nevében bocsánatot kért tegnap a római Szent Péter téri általános audiencián a megfogalmazása szerint az „utóbbi időkben a Rómában és a Vatikánban történt botrányokért”.

Bocsánatkéréssel kezdte Ferenc pápa tegnap a Szent Péter teret megtöltő hívőkhöz intézett beszédét. Az egyházfő azt mondta: „Jézus igéje erős! Jaj a világnak a botrányokért! Jézus realista, és tudja, elkerülhetetlen, hogy botrányok történjenek, de jaj annak az embernek, aki miatt a botrány bekövetkezik.”

Azt nem magyarázta el, hogy pontosan mire gondol. Kijelentései részben a Róma városában történt korrupciós botrányra utalhatnak, amely Ignazio Marino római főpolgármester lemondásához vezetett.

A Vatikánban pedig annak a levélnek a nyilvánosságra hozatala keltett feszültséget, amelyet bíborosok egy csoportja Ferenc pápának írt a jelenleg zajló püspöki szinódussal kapcsolatban. A bizalmas levél kiszivárogtatása miatt Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa és a levél egyik állítólagos aláírója újabb „Vatileaks-botrányról” beszélt. A szintén bizalmas vatikáni dokumentumok sajtóközlése miatt 2012-ben kirobbant „Vatileakset” XVI. Benedek pápa lemondása követte 2013 februárjában. Ferenc pápa ugyanakkor „elviselhetetlennek” nevezte azokat a botrányokat is, amelyek „gyermekeket sebeznek meg”.
Ugyanakkor a vatikáni ügyekben jól informált olasz újságok a Ferenc pápával szemben álló egyházi és világi csoportokról cikkeztek tegnap a bíborosok levelével kapcsolatban.

A Corriere della Sera kommentárja szerint Ferenc pápát ellenségek veszik körül, akiknek az a céljuk, hogy destabilizálják az „egyházat megtisztítani akaró” egyházfőt. A napilap a pápa elleni támadásként értékeli, hogy a Szentszéknél dolgozó Krzysztof Charamsa lengyel pap éppen a családról szóló szinódus kezdetén jelentette be, hogy meleg, és homofóbiával vádolta a Vatikánt.

A La Repubblica is a pápa ellenségeiről írt, akiknek a manőverei Ferenc pápa karizmájának és erejének gyengítését szolgálják.