Külföld
Ferenc pápa a béke hírnökeként megy Egyiptomba
A látogatása vigasz és bátorítás kíván lenni
Az olasz nyelvű felvételen Ferenc pápa a "szeretett" egyiptomi néphez szólva kijelentette, hogy a béke hírnökeként és zarándokként érkezik majd oda, ahol kétezer évvel ezelőtt a szent család is menedékre talált. Hozzátette, hogy látogatása vigasz és bátorítás kíván lenni a Közel-Keleten élő keresztények számára, barátság és elismerés az Egyiptomban és a térségben élők felé, a testvériség és megbékélés üzenete az iszlám világ felé, amelyben Egyiptom kiemelt szerepet tölt be.
Kairóban találkozni szeretne Ferenc pápával a török Ali Agca, aki a Szürke Farkasok török terrorista csoport egykori tagjaként 1981. május 13-án lőtt rá II. János Pálra a Szent Péter téren. A merénylet után azonnal elfogták, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 2000-ben az olasz köztársasági elnök kegyelemben részesítette, kiadták Törökországnak, ahol, miután korábbi büntetését letöltötte, 2010-ben szabadult végleg a börtönből. A Vatikán egyelőre nem reagált az ajánlatra.
A katolikus egyházfő kijelentette, hogy látogatásával hozzá akar járulni az iszlámmal való vallásközi párbeszédhez és a kopt ortodox egyházzal való ökumenikus párbeszédhez. Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a "vak erőszak" dúlta világnak békére, szeretetre, irgalmasságra van szüksége, valamint a békéért tevő, szabad és bátor emberekre, akik képesek "a múltból tanulva a jövőt építeni anélkül, hogy előítéletekbe zárkóznának". Ferenc pápa egyiptomi üdvözlettel zárta a videóüzenetet.
Ez lesz a katolikus egyházfő tizennyolcadik külföldi útja. Az egyiptomi látogatás " A béke pápája a béke Egyiptomában" jelmondatot kapta. A látogatás programjának vatikáni bemutatásakor Greg Burke szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy az egyiptomi útnak hármas üzenete van: pásztori út, mivel Ferenc pápa az országban élő katolikus közösséggel is találkozik, amely az egyiptomi lakosságnak 0,28 százalékát teszi ki. Ökumenikus látogatás, mivel az egyházfő a kopt keresztényeket is felkeresi, valamint vallásközi, hiszen Ferenc pápa az Egyiptom 89 százalékát képviselő muzulmánokkal is találkozik.
A harminchat órás látogatáson Ferenc pápa Ahmed et-Tajjebbel, a kairói al-Azhar egyetem és mecset nagyimámjával és II. Tavadrosszal, a kopt ortodox egyház pátriárkájával is találkozik. Az egyiptomi koptok elleni kettős terrorista támadásban virágvasárnap legalább negyvenöten életüket vesztették. A katolikus egyházfőt az útján I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is elkíséri.
Ferenc pápa Egyiptomban zárt, de szokása szerint nem páncélozott autóval közlekedik majd.