Külföld

Félresöpri Izrael az ENSZ-határozatot

A kétállami megoldás lehetőségét védte tartózkodásával az Egyesült Államok – jelentette ki John Kerry külügyminiszter

Annak dacára, hogy múlt pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa jogerős határozatban elítélte a zsidó telepek palesztin területeken való bővítését, a jeruzsálemi városháza tegnap jóváhagyta egy négyemeletes épület felépítését a zömében palesztinok lakta Kelet-Jeruzsálemben.

Izrael 20161229
Újabb telepek építésére adtak engedélyt Kelet-Jeruzsálemben (Fotó: Reuters - Baz Ratner)

„A jó barátoknak el kell mondaniuk egymásnak az igazságot” - kezdte az Obama-kormányzat irányelveit ismertető értékelését tegnap az amerikai külügyminiszter. John Kerry kijelentette: az igazság az, hogy veszélybe került a kétállami megoldás lehetősége, Washington pedig éppen ennek fenntartása érdekében tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsában az izraeli telepespolitikát elítélő határozat elfogadásakor. John Kerry elmondta, a kétállami megoldás - vagyis Izrael állam mellett egy független palesztin állam létrehozása - az egyetlen lehetőség a békére a palesztinok és izraeliek között, a status quo fennmaradása viszont egy államhoz és az örökös megszálláshoz vezet. „Ha Izrael az egyállami megoldást választja, akkor nem lehet sem zsidó, sem demokratikus állam” - nyomatékosította. A konfliktus lezárása még lehetséges, ha a felelősségteljes felek cselekedni akarnak - jelentette ki. „Ez az egyetlen mód annak biztosítására, hogy Izrael zsidó és demokratikus állam is maradjon” - fűzte hozzá.

Mint mondta, Izraelben a legtöbben nem tudják, hogy mennyire szisztematikussá vált a telepítési folyamat az elmúlt években, amikor izrae­liek tízezrei mentek át palesztin területek közepére. Az igazság az, hogy a helyszíni trendek - az erőszak, a terrorizmus, a lázítás, a láthatóan végtelen megszállás - lerombolják a béke reményét mindkét oldalon - tette hozzá. Benjamin Netanjahu elfogultnak nevezte az amerikai külügyminiszter szavait. Kerry „rögeszmésen foglalkozott a telepesekkel”, és éppen hogy csak érintette „a konfliktus gyökerét, azt, hogy a palesztinok ellenzik a zsidó államot bármiféle határok között” - közölte.

Benjamin Netanjahu egyébként látványos retorziót alkalmazott mindazon országokkal szemben, amelyek megszavazták a világszervezet jogerős állásfoglalását múlt pénteken. Izraeli tudósítások egyébként a napokban arról számoltak be, hogy az izraeli miniszterelnök a ciszjordániai zsidó telepítéseket megtiltó határozatról való szavazás előtt azzal fenyegette meg a javaslatot - Malajzia, Szenegál és Venezuela mellett - beterjesztő Új-Zéland külügyminiszterét, hogyha országa tényleg igennel szavaz, azt „hadüzenetnek” tekintenék.

Az ENSZ Biztonsági Tanács határozatának dacára a jeruzsálemi városháza tegnap jóváhagyta egy zsidó telepeseknek szánt négyemeletes épület felépítését a palesztinok lakta kelet-jeruzsálemi Szilvan negyedben - közölte egy civil szervezet. Korábbi jelentések még arról számoltak be, hogy a városháza építési bizottsága Benjamin Netanjahu miniszterelnök kérésére elhalasztotta a szavazást mintegy ötszáz további - ugyancsak telepeseknek szánt -, más kelet-jeruzsálemi negyedekbe tervezett lakás felépítéséről.


Donald Trump kiáll a zsidó állam mellett

Támogatásáról biztosította tegnap Izraelt Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke, ugyanakkor élesen bírálta Barack Obama leköszönő elnök Izrael-politikáját. „Nem folytathatjuk, hogy Izraelt semmibe vegyük, és egyáltalán ne tiszteljük. Sokáig nagyszerű barátra lelt az Egyesült Államokban, de ennek vége szakadt. A vég kezdete az Iránnal 2015 nyarán kötött borzalmas atomalku volt” - írta Donald Trump Twitter-üzenetében, barátságtalan lépésnek nevezve, hogy az Obama-kormányzat múlt pénteken tartózkodott az ENSZ Biztonsági Tanácsában az izraeli telepek palesztinok lakta területeken való építésének jogerős elítélésekor. „Maradj erős, Izrael! Január 20. gyorsan közeleg!” - írta Trump elnöki beiktatásának dátumára utalva.