Külföld
FT: A V4-eken akadhat meg Nagy-Britannia és az Unió egyeztetése
Schulz: Nincs rá garancia, hogy az EP támogatni fogja a megállapodásokat
Schulz: Garancia nincs
A szabályok értelmében az önmagában nem elegendő, ha az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács csütörtöki ülésén sikerül kompromisszumra jutni a brit reformigényekről, az egyezmény főbb elemeit még további fórumokon, köztük az Európai Parlamentben is jóvá kell hagyni.
„Garantálhatom, hogy az Európai Parlament a bennmaradásról szóló brit népszavazás után azonnal hozzákezd az európai bizottsági javaslat jogszabályokba foglalásához” - jelentette ki sajtótájékoztatóján Martin Schulz EP-elnök, miután egyeztetett David Cameron brit minszterelnökkel.
„De hogy világos legyek, egyetlen kormány sem mehet oda a parlamenthez és mondhatja azt, hogy +itt a javaslatunk, tudnának biztosítékot adni az eredményre+. Ez nem lehetséges egy demokráciában” - hangsúlyozta Schulz, hozzátéve, ez nem azt jelenti, hogy meg akarják vétózni a megállapodást.
Az Európai Parlament elnöke elmondta, tájékoztatta David Cameront a parlament álláspontjáról, amelyet csütörtökön az Európai Tanács ülésén is ismertetni fog. Hozzátette, hogy rendkívül konstruktív egyeztetést tartottak a brit miniszterelnökkel.
Az eredeti tervek szerint Cameron kedden zárt ajtók mögött együtt tárgyalt volna az EP-frakciók vezetőivel, ezt azonban az idő szűkösségére hivatkozva lemondta, és ehelyett külön-külön egyeztet a három nagyobb képviselőcsoport első emberével.
Megfigyelők szerint Cameron valójában azért mondhatta le a közös találkozót, mert nem kívánt konfrontálódni honfitársával, az euroszkeptikus Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű EP-frakciót vezető Nigel Farage-dzsel. „A kormányfő beijedt. Tudja, hogy nem csupán az alkuja szánalmas, de az elnökök nyílt konferenciáján rávilágíthattam volna, hogy még ha nyer is a népszavazáson, a parlament akkor is meg fogja vétózni a feltételeit” - mondta Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője.
FT: A V4-ek „váratlanul erős ellenállása” akadályozhatja a megállapodást
