Külföld
Észak-Koreába utazik a kínai külügyminiszter
Vang Ji hosszú ideje a legmagasabb rangú kínai vezető, aki felkeresi Phenjant
A Hszinhua kínai hivatalos hírügynökség beszámolója szerint Vang szerdán érkezik kétnapos látogatásra Phenjanba. A politikus hosszú ideje a legmagasabb rangú kínai vezető, aki felkeresi az észak-koreai fővárost.
Peking régóta a legfőbb szövetségese az észak-koreai rendszernek, amelynek segít gazdaságilag a felszínen maradni az országot sújtó nemzetközi szankciók közepette.
A kínai külügyminiszter útja azután történik, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-én történelmi jelentőségű csúcstalálkozót tartott. Észak-Korea vasárnap ígéretet tett arra, hogy végleg bezárja a phungeri nukleáris gyakorlóterét.
Ismét ugyanannyi lesz az idő Észak- és Dél-Koreában
A phenjani parlament hétfői döntése nyomán május 5-én átállítják az órákat Észak-Koreában, így Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő. Északon 30 perccel állítják majd előre az órákat. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet.
Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő tudatta, hogy meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba. "Miután mi tértünk el a hagyományos időzónától, mi is igazítjuk most vissza az óramutatókat. Ezt be is jelenthetik" - idézte Jun Kimet.
Észak-Korea hivatalosan a "japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével" indokolta 2015-ben, hogy az ország óráit 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig használt időzónát ugyanis még akkor állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt 1945 előtt.
Dél-Korea eltávolítja a propaganda-hangszórókat az északi határról
A kétoldalú kapcsolatok helyreállításának egyik kis kezdeti lépéseként Dél-Korea eltávolítja propagandaanyagot sugárzó hangszóróit az észak-koreai határról - jelentették be hétfőn Szöulban. Az intézkedés azután történik, hogy április 27-én történelmi csúcstalálkozót tartott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök. A felek megállapodtak arról, véget vetnek az ellenségeskedésnek, valamint azon munkálkodnak, hogy atommentessé tegyék a Koreai-félszigetet.
A szöuli védelmi minisztérium múlt hétfőn jelentette be, hogy leállította a vegyes híreket, dél-koreai popzenét és az észak-koreai rezsim bírálatát is sugárzó hangszórók működését az észak-koreai határon, jóakarata jelzéseként az április 27-ei Korea-közi csúcstalálkozó küszöbén. A műsorszóró eszközök felszámolásához május 1-jén látnak hozzá.
Csoj Hjun Szo védelmi minisztériumi szóvivő hétfőn azt mondta, hogy ez a legegyszerűbb első lépése a bizalom megteremtésének katonai téren. Arra számítanak, hogy az északi szomszéd valamivel viszonozza a gesztust.