Külföld

Észak-Korea több rakétát lőtt ki

Mogherini: Az Európai Unió megbízható békeközvetítő

Észak-Korea több rakétát lőtt ki, amelyek a Japán-tengerbe csapódtak be - közölték hétfőn hivatalosan Tokióban és Szöulban.

Abe Sindzó japán miniszterelnök arról tájékoztatott újságírókat, hogy Észak-Korea négy ballisztikus rakétát indított el kelet felé, és ezek közül három Japán kizárólagos gazdasági övezetében csapódott be a Japán-tengerbe. "Tokió hevesen tiltakozott emiatt Phenjannál" - mondta a kormányfő. A kormányszóvivő hozzátette: ezek a rakétaindítások "súlyosan fenyegették nemzetbiztonságunkat".

A dél-koreai hadsereg pedig azt közölte, hogy a ballisztikus rakéták - amelyek számát nem határozták meg - mintegy ezer kilométert repültek, és azután csapódtak be a Japán-tengerbe. A hadsereg korábbi közlése szerint a rakétaindítást - amely akkor még csak egy lövedékről szólt - az Észak-Korea nyugati partján, a kínai határhoz közeli Tungcsang-zsi kísérleti telepen hajtották végre, és ha a rakéták mintegy ezer kilométert repültek, akkor Japánhoz egészen közel csapódhattak be a tengerbe.

Mogherini: Az Európai Unió megbízható békeközvetítő

Észak-Korea hétfői újabb rakétakísérlete annak bizonyítéka, hogy a világ komoly biztonsági fenyegetésekkel néz szembe, és ez a helyzet továbbra is megkívánja, hogy az Európai Unió megbízható békeközvetítő legyen nem csak a szomszédjai, hanem a távoli országok számára is - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagországok külügy- és védelmi minisztereinek brüsszeli találkozójára érkezve hétfőn.

Mogherini elmondta: a béketeremtés és a béke megőrzése indokolja, hogy együttes ülést tartsanak a tagállamok külügy- és védelmi miniszterei annak érdekében, hogy az Európai Unió még megbízhatóbbá, még hitelesebbé és erősebbé váljon a védelem és biztonság területén. Úgy fogalmazott, hogy az európai védelem és biztonság az unió számára együttes megközelítést jelent a diplomáciával, a humanitárius segítségnyújtással, a gazdasági és infrastrukturális fejlesztésekkel.

 Federica Mogherini arról is tájékoztatott, hogy a brüsszeli találkozón várhatóan megerősítik az Európa biztonságát is szolgáló képzési missziók munkáját, amely ugyan nem egy európai hadsereget jelent, de az unió egyik legjelentősebb és legeredményesebb katonai tevékenységét. Hozzátette, hogy Európa biztonságához a nyugat-balkáni régió stabilitása is hozzátartozik, ezért az Európai Unió a hétfői miniszteri ülésen, valamint a hét második felében tervezett állam- és kormányfői találkozón is ki kívánja nyilvánítani, hogy folytatja bővítési erőfeszítéseit, és "közelebb kívánja hozni" az unióhoz a térség országait.